Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Hát persze, nem tudta mibül tartani, csak akinek földje több volt. (Hány hold volt, amiből már meg lehetett élni, ami mellé már nem kellett harmadába fogni földet?) Hát legalább nyolc-tiz. (És ekkora birtokú gazda hány volt itt Milotán?) Hát nem néztem én a telekkönyvet, hogy kinek mennyi földje van. (Nem látszott az, hogy ez jobbmódu, ez meg kevesebb földü ember?) Hát akinek kevesebb volt, azon inkább, de akinek több volt, azon nem lehetett meglátni. Mert volt itt olyan ember, hiába volt harminc hold földje is, de hát akkor is cseléd volt. (Miért?) Mert nagy volt a család is, meg aztán a család olyan volt, hogy hát nem szerettek dolgozni. (Ki volt az?) Az már régen meghalt. Török Mihály volt, igaz, de az már meghalt. Elkerültek innen. (Amikor maga gazdálkodott, piacra nem is adott el soha semmit, vagy kereskedőknek?) Mit adott volna az ilyen ember? (Tudom is én, gyümölcsöt, kendert, szőttest...) Szőttesvásznat azt igen, azt hordták a piacra. Feleség: Szőttünk, fontunk, abbul csináltunk egy kis pénzt, abbul öltöztünk. A kender az meg ki lett nyüve, el lett áztatva, vizbe, azzal foglalkoztak a fehércselédek. (Csak az asszonyok csinálták az egész kenderáztatást, mindent ? ) Hát a kenderáztatásban mi is segítettünk, a férfiak. Áztatni, lehordani a vizbül, mikor kiázott. (Jó pénzt lehetett kapni azért?) Nem olyan jó volt, de muszáj volt mindenkinek csinálni. Feleség: Csinálta itt mindenki. Fonni jártunk el egész estéket, tizenegy óráig. Télen. (Az összes házhoz jártak?) Sorba. Egyik este egyiknél, másik este a másiknál. (Amelyik háznál voltak, annak fontak?) Mindenki a sajátját. Vitte mindenki. A guzsalyt hordták, mindent vittek. (Meddig volt meg ez?)