Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

(Olyan nem volt, hogy a család ugy érezte, hogy már több földre nincs szüksége? Volt valami határ?) Hát nem volt határa. Hát hogy milyen volt az elképzelése meg a beosztása. Valaki szerette összefele harácsolni, hogy neki sok legyen, az a másik, hogy ü nem küszködik vele, elég neki. Egyik ember gyarló volt, másik törekvő volt, igy van ma is. (És maguk mire törekedtek? Hogy több föld legyen?) Hát mi is vettünk szegénnyel, vettünk két hold földet. Már azután, hogy apósom is meghalt, anyósom is meghalt, akkor aszt már magunk gazdája maradtunk, mi is vettünk. De bekövetkezett ez a rendszer, nem kellett tovább venni. (Ha valaki akart venni, mindig volt eladó föld?) Hát nem volt mindig. Hát azért mindig került, két-három évbe volt olyan gazda, hogy hát eladta, vagy pedig maga maradt, gyerekei nem voltak, vagy eladósodott. De nem hogy akkor veszek földet, amikor akarok. Amikor alkalom volt rá. (És hogyan alakultak a földárak?) Hát arra én már nem emlékszem vissza. (És nagy különbségek voltak?) Hát persze. Az árak között is, meg a minőség is, hát nem egyforma volt. Például a Tiszahát az mindig jobb, mint erre. (De az meg kiöntéses, nem?) Hát hullámtér, de nem ment az mindig ki a hullámtérre. (Azt a részt nyilván mindig csak jobb módúak tudták megvenni. ) Hát ugye, az nem számitott, ki kitül tudta megvenni, vagy ki kihez ragaszkodott, hogy na hát én neked adom, annak a másiknak nem adom. . . vagy pedig a rokonság ugy osztozás alkalmával, tiéd lesz a telek, enyém lesz a föld, ez is előfordult.