Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Meg, már tizenegy éves, tizenkét éves koromba, mikor kikerültem iskolábul - ugye akkor már tizenkét éves korunkban kikerültünk - hát ide, a Klán tagjába szüttünk. Ugy hittak azt az intézőt, hogy Bekk Herman. Az szüvetett a jányának négy pakk pamutot, gyári fonallal. Hát igy egy másik jány cimborám­mal szüttünk, ük is két pakk pamutot, mi is kettőt édesanyám­mal. Abbul vettünk egy malacot. A malacot ősszel eladtuk, vet­tünk belőle egy varrógépet. Hát már tizenhárom-tizennégy éves koromban megvolt a varrógép. Akkor aszt az má elnyűtt, akkor megent vettem egy. . . ócskán egyet, még mai nap is megvan. De hogy én, . . varratni nem varrattam soha. (De ez azért eléggé ritkaság volt, hogy valakinek varró­gépe volt, nem?) Nem, az azért, varrógép volt itten a faluba. (És másnak is tetszett varrni?) Hát varrogattam én másnak is. Igy a rokonságnak még ma is. (És ők mit adtak cserébe?) Oó, majd segétettek vagy köszönöm. (Hát azért biztos volt valami, ha nem is kimondva, hogy ennyit meg ennyit illett segiteni, nem?) Hát igy egyik a másiknak, de nem volt kikötve, hogy én neked ennyiért varrtam, te nekem meg kapálni jössz, vagy mit­tudomén, hát csak a rokonfelek igy. . . Még a mai napig is. Én nem varrattam soha semmit se. Két jányom vót, férjhez adtam őköt, még azóta is csak magunk varrunk. (Az előbb tetszett mondani, hogy a bátyja kerékgyártó volt. Tehát a kocsik is itt helyben készültek?) Igen, igen, uj szekeret is megcsinált az. Akkor kocsiszá­nat is, teljes uj kocsiszánat, mégpedig ám rem eket! ü se tanul­ta sehol. (Az itteni embereknek nem is kellett idegenbe menniük ko­csiért, ekéért?) Hát ugye azért mindég volt ilyen mesterember, aki meg­csinálta, meg nagyon sok megcsinálta. Itt volt az én uram, az soha csizmát se nem fejeltetett, se nem nyakaltatott, megcsi­nálta maga. Ha a szekerbül kiesett egy küllő vagy egy... meg­csinálta maga. (És honnan tanulta meg?) Hát mit tudom én. Hát itt van a fiam, ő is tud mindent, ez se tanulta sehun, mégis megcsinálja. (Azért csak tanulta.) Nem tanulta az sehun, nem volt az iskolán...

Next

/
Thumbnails
Contents