Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

tunk ott, mert megfele fagytunk. Mer már annyira deres volt a levele, megcsipte a hideg. Na aszt vájogattuk. De aszt menni kellett, a tiz órát meg kellett csinálni. A legutolsó dolog ez volt. Aratáskor aztán csak ugy volt, mint itt ni. Arattak. Meg a krumpliszedés. Azt is megint vájni kellett. Azt is kapával vájtuk, de nem ilyen kapával, ilyen három kis ága volt neki, kis rövid nyele volt, aszt ugye jobb kézzel alávájtunk, aszt kihúztuk. Hát vót annyi azalatt, mint a komló. Szóval borzasztó sok kolompér vót. (Minden héten kézhez kapták a fizetést?) A fizetés ugy vót, hogy két hétre adtak öt márkát. Az öt márkát azér adták, hogy amit veszünk, cukor, élelmet venni. Meg aztán kaptunk minden nap egy liter tejet a bárótul. Mer egy bárónál voltunk. Ezér nem kellett fizetni, ezt a báró ugy adta ingyen. Az öt márkát azér adták, hogy ha cukrot veszünk, vajat veszünk, vagy valami, amire szükség lesz a főzéshez, hát eztet aztán magunk vettük. (Maguk főztek?) Magunk főztünk, szóval hát nem nagyon jó volt a főzés, mert nem vót abbul semmi se. Mer a férfi milyen! Kolompér vót csak, a németek nem főznek. Azok csak kolompért esznek. Minden délbe kolompér vót a németeknek, mer minden délre hazamentünk. Tizenkét órára mindig, ha husz kilométerre voltunk a tanyátul, akkor is haza kellett menni. Úgyhogy a jövés-menéssel tőtt el a nap. Nem volt baj, ha nem dógoztunk semmit, csak haza kellett menni. Másfél óra volt a pihenés - már igy nyárba hát osztán akkor nyárba aszt... Feleség: Ne azt mondd mán, a fizetést! Ja a fizetés? Nem tudom én mán, csak, hogy harminckilencben elmentünk, egy felesztendeig odavótunk, úgyhogy semmink se vót, mikor elmentem, mert mindent a Bélára áldoztunk. Hát aztán kerestem, mikor hazajöttem, vettünk tizenkét mázsa búzát vagy mennyit, akkor vettem egy kocát, akkor vettem három kis süldőmalacot, akkor még vettem egy tehenet. Feleség: Egy tehenet vettünk, mert hozott egy biciklit, a hiViklit eladtuk, és egy tehén áráért, azt vettük meg belőle. Alig jött haza rögtön menni kellett katonának. Akkor vót az a zavargós helyzet. . . (Szóval azt lehet mondani, hogy megérte elmenni?) Feleség: Hát annyi volt, hogy azért megérte, mert itthon még hogy ha ment volna is munkára, nem volt állandó munka. Mert ha valahol betölt a munka, akkor oda már több nem kellett. Azután mindég járni kellett, de még ha jártak utána, akkor se