Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

Hát. . . azt se tudom, mit csináltam. Majd ugyi, régeb­ben, akkor még gyerek vótam, szóval legény vótam, addig nem is tudom, hogy mit csináltam. Majd azután, később már azt ne­kem is vót, itthon is vót jószág, hát azt gondoztuk. Ez vót a foglalkozás télen. De mikor már nem vót hó, mentünk a mező­re vagy ezér vagy azért, de. . . nem aludtunk na. Nem lehetett aludni. (Mikor kezdték meg a mezei munkát?) Megkezdtük azt már még februárba. Ugyi, akkor még nem vótak gépek, a fődet is ugy takaritgattuk le kézzel, nem mint máma, letárcsázzák. Akinek vót tengerifődje, áztat a kapával levagdalta. A ducskóját. Ilyeneket csinálgattunk tavasszal, amig a szántás ideje el nem jött. Amikor meg eljött a szántás ideje, keservesen ment annak is a szántása, mer akkor még nem volt olyan erős fogatok, tehénnel küszködtek, meg mi is, hát majd mikor valakinek mán ökrei, vagy lova vót, hát az már hama­rébb csinálta, de annak má több vót a földje is. (Ökre csak módosabb embernek volt?) Hát ugyi, nem módosabb embernek, öt-hat hold földnél már akkor birta. Na de odáig el kellett érni. Ha szegénytül kezdte. Hát azér mondom, hogy hát ü például sose érte el hogy ökre legyen. (Szabó Elekre mondja. ) En elértem, hogy ökröm lett. U nem érte el. Mer. . . nem akarom blamázni se, mer tán még jobban birta a dolgot, mint én. Csak nem volt a lehetősé­ge meg, hogy na hát valamit tudjon spórolni. De nekem megvót ez a lehetőségem, mert ugyi, apám is dógozott, aszt amit én kerestem, azt leraktuk, összefele. Szerezgettünk befele mindent. Igy ezért boldogultunk aztán odáig. . . Negyvenötig itt nagyon ne­héz volt az élete a szegénynek. Negyvenöt után, mikor fődet osz tottak, akkor asztán mindenki kezdett kapaszkodni. . .

Next

/
Thumbnails
Contents