Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A második nemzedék

ran órák hosszat is elszórakoztunk igy, hiszen sok vidámságra is adott alkalmat ez a játék. Amikor nagyobb csoport verődött össze, nagyon gyakran játszottuk a nemzetesdit. A játék vezetője lett az a parancsnok , akit kiolvasóval választottunk ki. Ahányan játszottunk, annyi nemzet nevét választottuk ki. Egyik a "magyar", a másik a "német", a harmadik az "olasz", és igy további nemzet nevét választották. A parancsnok egy papirra vagy ha ez nem volt, a földre irta le a választott nemzetek nevét. A játékhoz kellett egy földbe vájt lyuk és egy labda. A labdát belehelyeztük a lyukba, s a nemzeteket képviselők körülállták a lyukba helyezett labdát, kb. egy méter távolságra. A derekat csak egy kicsit lehetett meghajlítani, a jobb kézzel pedig a labda irányába nyúltak. Ekkor a parancsnok a nemzetektől elég távol állva a következőt kiabálta: Legyen az a hires, legyen az a hires. . . (ezt többször is ismételhette, hosszabb szünetet tartott) . . . magyar. - Ekkor a magyarnak ki kellett kapnia a labdát a lyukból és közben a szétszaladok közül valakit megdobni. Ha ez nem sikerült neki, kiállt a játékból, ha pedig meg tudta dobni valamelyiket, akkor az állt ki, addig folytatták, mig egy maradt meg a nemzetek közül. A következő játékban az utolsónak állva maradt lett a parancsnok. Nem sokáig tartott a gondtalan, vidám, játékos életünk. Alig maradtam ki a IV. osztályból; vagyis tiz éves koromban, már napszámba jártam, mert minden fillérre szüksége volt a családnak. Még folyt a tanitás, de én délutánonként aszottat jártam bökködni, majd jött az egyezés. Először ketten vittünk egy-egy sort, később, mikor gyakorlatot szereztem, már egyedül is lépést tudtam tartani a többiekkel. Kezdetben csak egy sorral, később pedig két sorral is. A sürgős munkák idején legfeljebb délelőtt mentem iskolába, vagy akkor sem, délután pedig mindig a mezőre jártam. Sokszor majdnem leszakadt a derekam, úgy éreztem, s alig vártam a napnyugtát, amikor hazamehettünk. Nevetségesnek tűnik ma az a nyolcvan fillér, amit egy hétre kaptunk, de akkor mindig büszkén vittem haza a jól megérdemelt keresetemet. Könnyebb munkát jelentett a csimasz szedés, mikor a szántás utáni fogatásban, a brázdában rossz pohárba vagy rossz tejesfazékba szedtük össze ezeket a kártékony férgeket. Ötödik és hatodik osztályos koromban már felelősségteljesebb munkát biztak rám. Mint ostoros gyerek, az eke elé fogott két pár ökör közül az első párat vezettem, irányitot-