Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A tizenötgyermekes család

Ilonka lányom is kért, nősüljek meg, mert neki már kérője van, de addig nem akar itthagyni, mig asszonyt nem hozok a gyermekek mellé. Tehát szinte kényszeritettek a másodszori nősülésre, de hát ki vállalkozik arra, hogy négy apró gyermek felnevelését is elvégzi. Nagyon nehéz helyzetbe kerültem ismételten. Velem hasonló korúakkal többször eljárogattam a szom széd falvakba, igy aztán Hidegségen, Fertőhomokon is többször megfordultam. Éppen a homoki kocsmában ültünk le egy fröccs megivására, amikor Kámpitsné, a vendéglős felesége félrehívott: - Azt hallottam, meg akar nősülni; én szerzek magának egy megfelelő asszonyt, a gyermekei mellé, - mondotta titokzatosan. Örömmel vettem a szerzést, s hamarosan levélváltás lett a dologból. Megtudtam, hogy már van egy gyermeke a szerzett leánynak, én ezzel nem törődtem. A gyermeket egy homoki cselédembernél helyezte el, maga pedig felment szolgálni Pestre. Itt nem tudott megszokni és hazajött Fertőszentmiklósra, ahol egy zsidó családnál alkalmazták. Néhány levél után megírtam, szeretném megismerni. Erre is hamarosan sor került. Megírtam, mikor megyek, milyen ruha lesz rajtam. A parádés kocsisi egyenruhámban feszelegtem a házuk előtt, s behívott magukhoz. A nagyanyjával lakott. A bátyja is megjelent hamarosan és a megegyezés is megtörtént. Három hét múlva pedig megtartottuk az esküvőt: 1931. november 2-án. Még ezen a napon átvittem Cenkre. Nem sokáig voltunk itt, mert hamaro san, még decemberben átköltözködtünk Hegykőre, a Széchenyi gróf egy másik birtokára. ^ Tóth nevü intéző parádés kocsisa voltam, de ugy látszik, nem tetszettem neki, s önként vállalkoztam, hogy elmegyek mellőle, s a Rongyos majorban lettem kocsis. (Ez a major Fertőszentmiklós és Pinnye között feküdt.) Még meg sem melegedtem, már továbbmentem, s a Cserealjai pusztán kötöttem ki. Itt is kocsis beosztást kaptam. Társaimmal a Fertőre jártunk, és nádat szállítottunk a pinnyei vasútállomásra. 1934ben november derekán igen szép napos, szinte nyárias idő köszöntött ránk, és a déli ebédidő alatt lefeküdtem a Fertő partjára. Leterítettem a pokrócot, s mig a lovak ettek, én meg elszunditottam. Arra ébredtem, hogy a nap felhők közé bujt, én meg szinte dideregtem a fázástól. Néhány nap múlva olyan lázas lettem, hogy nem tudtam magamról. Az istállóból két fiam vezetett haza, alig volt bennem erő. Az ágynak estem, s