Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)
CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Az "uradalmak", a "majorok" népe
s daságok vezetői tagadták meg a javasolt járandóságok megadását. Mint a "jelentés" megállapítja, alig akadt egy-két uradalom, mely a felhívást magáévá tette. A Sopron vármegyei Gazdasági Egyesület 1939. évi április 14-én tartott ülésén szintén foglalkozott a cselédek nyomorúságos helyzetével és a következő határozatot hozta: ". . . feltétlenül méltányosnak tartjuk, hogy azon konvenciós mezőgazdasági cselédek, akiknek háztartásában kettőnél több 12 éven aluli gyermek van, a jelenlegi járandóságok épségben tartása mellett évenként 1 q búza vagy napi 1/2 liter tej segélyben részesüljenek. Az alkalmazó gazdasági viszonyaihoz képest a kétféle segélyt kombinálni is lehet. Ott, ahol tehéntartás van, csakis buzasegély adható. " A határozat éppen a leglényegesebb részt nélkülözi, hogy a 12 éven aluli gyermekek "egyénenként" részesüljenek az évi egy mázsa buza-, vagy a napi fél liter tejjárandóságban. Jellemző az akkori állapotokra, hogy az akkori társadalom legelhanyagoltabb és legelesettebb rétegének nem volt érdekképviseleti szerve, igy csupán csak a felettes hatóságok "megértő jószivére" hagyatkozhattak. A fenti rendelkezésről értesültek a büki uradalom cselédei is, s követelésük nyomán az állatgondozók, a gulyások (de csak ők!!!) megkapták a javasolt félliter tejtöbbletet, de nem gyermekenként, hanem családonként. A nagy létszámú családok helyzete különösen a tél végén vagy kora tavasszal vált súlyosabbá, amikor az előző évben megkeresett kenyérgabona fogyni kezdett, az uj pedig még nagyon messze volt. Ilyenkor a "jószivü" molnárra, kocsmárosra vagy egy tehetősebb gazdára kellett támaszkodniuk, akik könyörületből "előleget" nyújtottak az éhezés szélén álló családnak. Érdekes, még ma is hálával, megbecsüléssel nyilatkoznak arról a molnárról, aki őket a nagy szükségükben kisegítette ugy, hogy a tartozásuk jórészét elengedte. Míg az apa a legkegyetlenebb téli időszakban is "kenyérkereső" útra indult, addig az apró gyermekek a nap nagy részét átaludtak, hogy ezzel is csökkentsék éhségük idejét. A takarójuk vékonyságát pedig ugy pótolták, hogy a gyermekek szorosan egymás mellé feküdtek, hogy igy, testük melegével pótolják a fűtetlen lakás sivárságát, kegyetlenségét. Nem lehetett csodálkozni azon, hogy a sok éhezéstől legyengült szervezet hajlamossá vált a különböző betegségekre, melyek előidézését az egészségtelen lakás, környezet is segítette. Ablakot sem nyitottak ki azért, hogy védjék a meleget, s