Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - Elég-e a részvét kifejezése?

ORBÁN MÁRIA és SARANG ANNA, a két unokatestvér, ma is közösen használja a valamikori közös cselédkonyhát. Az ô konyhájukat találtam még meg a legeredetibb állapotában az összes cselédlakások között. Náluk sincsen már meg a kettős sparhelt, de a jelenben használtak jól érzékeltetik a régiek he­lyét. A két tűzhelyet az unokatestvérek külön-külön használják, mint ahogy szüleik valamikor tették. A konyha egyik sarka az asztallal és az ablak alá tett paddal. Ezen a padon négyen-öten is elfértek, melynek közepén foglalt helyet a családfő, mellette a gyermekekkei. Az édesanya és a nagyobbak az asztal mellé helyezett stokedlire ültek le. A másik család asztala az ellenkező sarokban volt fel­állítva hasonlóképpen, de ez az ajtó mögötti részen. Az asztal fölött függött a petróleum lámpa. Itt a csa­lád megosztottságának megfelelően kettőt találunk. Mindig annak a családnak a lámpája égett, amelyiknek szüksége volt a vilá­gosságra. A szobába vezető ajtó elé nyúlt ki a konyha asztala, mely a közlekedést nagyon akadályozta. A másik oldalon még rosszabb volt a helyzet e tekintetben, mert oda még kisebb asztalt kellett elhelyezni, ha akadálytalanul akartak betérni a szobába. A konyhából az egyik ajt<? a kamrába vezetett. A kam­rában tartották a család élelmezéséhez szükséges anyagokat. En­nek egyik legfontosabb eszköze volt a lisztesláda, melynek há­rom részre osztott rekeszébe helyezték el a különböző minősé­gű liszteket. A láda tetején helyezték el zsomborban a tojást, s edé­nyeket az ételmaradékokkal, ecetesüveget és a megkezdett befőt­tes üvegeket. Háttérben a felvágott fa, a magasból lóg le a zsáktartó léc és a kenyértartó rács. A kamra nagyon jelentős szerepet töltött be a cseléd­családok életében. Minden értékes anyagukat itt tárolták, itt zsú­folták össze, de innen vezetett fel a lépcső a padlásra is, ahol a konvencióban kapott gabonát helyezték el. Az Orbán-család szobájának berendezése: Az ablakkal szembeni fal mellett hosszában vannak elhelyezve az ágyak. A falhoz hozzásimuló deszka védelmet nyújtott a meg­fázás ellen. Az ágyban fekvő igy nem érhetett hozzá a falhoz. Különösen a szülők mellett fekvő gyermekek védelmét szolgálta. Az ágyak felett nem maradhatott el Jézus Szive és Szűz Mária Szive képek, melyek a legtöbb család szobájában megtalálhatók még ma is.

Next

/
Thumbnails
Contents