Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - Elég-e a részvét kifejezése?

Édesapámnak csak a cselédsors jutott. Először Csepregben a Schöller-féle birtokon cselédeskedett. Itt nősült meg. Itt vette el feleségül édesanyámat, aki büki származású volt. Hamarosan kitört a világháború, s apám végigküzdötte a háború éveit, többször meg is sebesült. A háború befejezése után édesanyám kérésére apám ráállott arra, hogy Csepregből átjönnek Bükre. Anyám nagyon vágyakozott a rokonsága körébe, igy közel tizenöt évi csepregi tartózkodás után büki lakosok lettünk. Apám a háborúban szerzett rokkantsága miatt egyre kevesebb munkát tudott végezni a mezőn, ezért a 30-as évek elején éjjeliőrnek tették meg. Szorgalmasan ellátta feladatát, sőt sokakat ki is segitett, ha valamire megkérték. Ennek lett az áldozata. 1 936. július 28-án, a csikókhoz beosztott cseléd megkérte apámat, hogy este a legelőről hazatérő csikókat eressze be a karámba, mert neki egy sürgős családi ügyet kell elintézni e. Szivesen el is fogadta ezt a megbizatást, s odaállott a karám bejáratához, hogy a karámfákat levegye. Olyan hirtelen jöttek a csikók, hogy nem várták meg a karámfa eltávolitását, neki mentek, s apámra döntötték, majd keresztül rohantak rajta. Hét bordája eltörött és koponyaalapi törést szenvedett. Ilyen súlyos sérüléssel nem maradhatott sokáig élve. Másnap, a késő esti órákban meg is halt. Borzasztó csapás volt ez családunkra. Anyám és húgom sem voltak teljesen egészségesek, én pedig egyáltalán nem tudtam dolgozni, hiszen csipőficammal születtem, s alig hároméves koromban gyermekparalizis bénitotta meg lábamat. (A halotti anyakönyvben a következő bejegyzést találtam erről a szerencsétlenül bekövetkezett halálról: "ORBÁN JÓZSEF uradalmi cseléd 1936. július 29-én, 23 órakor koponyaalapi törés, bordatörés folytán tüdősérülésben meghalt. Előtte napon a csikók rádöntötték a karámot. Élt 58 évet.'' - Leánya elbeszélése teljesen fedi az anyakönyvbe bejegyzetteket.) Édesanyám ottmaradt két leánygyermekkel. Kihez is fordulhatott a nagy fájdalmában? A szomszédok csak a sajnálkozásukat fejezték ki, többet ők sem tudtak segiteni. A grófék is tolmácsolták a részvétüket, de azt nem kérdezték, mi lesz a családunkkal, hogyan fogunk megélni. Ebben a helyzetben nem ezt vártuk. Édesapám az ő szolgálatuk közben veszitette el életét, ennek ellenére nem nyújtottak segitséget. Még a temetés költségeihez sem járultak hozzá, pedig ennek összege felemésztette a megtakaritott pénzünket, sőt még adósságunk is maradt.