Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - A kilencgyermekes cselédasszony

szülei elköltöztek a Répceszentgyörgyhöz tartozó Új-majorba. Udvarlóm messze került, de minden héten eljött hozzánk. Az esküvő szerény körülmények között zajlott le. Szülei, csak ebédet adtak a vendégeknek, este pedig átköltöztünk Új-majorba. Ettől kezdve lettem NÉMETH JÓZSEFNÉ, született SZANYI MARGIT. A staférungomat teljesen magam kerestem meg a szolgálattal, szüleim pedig a helyi "tislér"-rel ágyat, szekrény, asztalt, négy székkel, stelázsit a konyhára, és két stokedlit készíttettek. A kamrába pedig lisztesláda is jutott dagasztó teknővel együtt. Életemben nagyon sok kenyeret sütöttem. A sütésre édesanyám tanitott meg. Már tizennégy éves koromban a teknő mellé állitott. A legelső dagasztásomnál édesanyám beledobott a lisztbe egy krajcárost, s addig kellett dagasztanom, mig meg nem találtam. A régi asszonyok azt szokták mondani: Akkor lesz jó a tészta, amikor a padlásról (vagyis a homlokáról) csöpög a viz. Férjhezmenetelem után apósomékkal laktunk egy szobában és egy idegen családdal pedig közösen használtuk a konyhát. A szobánk és a konyhánk is földes volt. A konyhán két sparhelt szolgált ki bennünket. Ezeket téglából rakták, s plattni tetőt helyeztek rá. - Még gyerekkoromban láttam olyan kemencéhez hasonló sparheltet, melynek téglából készült a lapja, s ennek sarkain egy-egy főzőlyukat helyeztek el. A lyukak fölé háromlábú "vasláb"-at tettek, melyre a lábast vagy fazekat állították, igy főztek. A víz melegítésére szolgáló fazekat a vasláb mellé állították, hogy a láng elérhesse. Új-majorban sehogysem tudtam megszokni, s addig beszéltem az uramnak, mig vissza nem mentünk Vátra. Az intéző szivesen fogadta az életerős fiatalembert. A szüleim melletti lakást kaptuk meg. Ritka helyet tudok mondani, ahol minden családnak külön konyha állott rendelkezésére és az idegen családokat sem zsúfolták össze egy szobába. Csak a kenyérsütő kemencét használtuk közösen, de a sorrendet mi, asszonyok már az előző nap megbeszéltük. Emiatt veszekedés soha nem tört ki az asszonyok között. Közben megszülettek az első gyermekek: RÓZA, 1911ben, JÓSKA pedig 1.913-ban. Békésnek és szépnek induló házas él etünket a háború kitörése szakította meg. A legelső mozgósítási parancsra kellett jelentkezni férjemnek. Arra emlékszem, egyik reggel szokatlan időben szólalt meg a dob, amikor kihirdették à bevonulási pa-