Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - Út a tejeskocsisságig

óhajunkat azonnal elutasította. Szó sem lehet erről! - jelentette ki fölényesen. A következő hónap végére felmondtunk, s átmentünk a cukorgyárba, ahol örömmel fogadtak társaimmal együtt. Nyáron a fürésztelepen dolgoztunk, télen pedig a cukorszárogatóban. Könnyebb munkát végeztem, mint a mezőn, mégis többet kerestem. Két év múlva visszahívott bennünket az intéző, s most már más hangon beszélt velünk. Megigért mindent, csak menjünk vissza, mert szükség van fiatal erőkre. Kezdő fizetésként háromnegyed konvencióban egyeztünk meg, s fertánként 35 koronát is beigért. Nemsokára nem várt esemény zavarta meg fiatal életünket. 1915. július 15-én behivóm érkezett, s Bécsbe kellett bevonulnom, a 76-os közös ezredhez. Itt gyors ütemben képeztek ki bennünket, hiszen közben ki is tört a háború. Újonc voltam akkor, s a kaszárnyában szomorúan láttam, mennyien beöltöztek, s vitték ki őket a frontra. Láttam közöttük meglett, idős embereket, találkoztam egészen fiatal házasokkal, akik talán még nem is sejtették, mennyi szenvedés vár majd rájuk. Három hónapig tartott a mi kiképzésünk is, s alig múltam 19 éves, amikor megjött a parancs a harctérre való kivitelünkre. I9I5. október 15-én vonatra ültették ezredünket, s az irányt Szerbiával jelölték meg. Szerelvényünk keresztülhaladt Bükön is, ahol egy fél napot állomásoztunk. Az egész falu népe kijött a vasútra, s keresték a hozzátartozókat. Négyen voltunk bükiek, s szüleim mindennel igyekeztek ellátni. Simony - Belgrád közötti vonalra kerültem, ahol sok nehéz napot éltem át. A szerbek szívósan védekeztek, sőt támadásba is lendültek, s az a veszély fenyegette csapattestünket, bekerítik. Ebből a szorongatott helyzetből a német tüzérség mentette ki ezredünket. Ezután nyomulhattunk Szerbia belseje felé. A lakosság mindenütt ellenséges szemmel nézett ránk, s ahol lehetett, kellemetlenséget szerzett. Még a vizeket is megmérgezték, amerre elhaladtunk. Albánia és Montenegro irányába vezették a további támadásainkat parancsnokaink. Emlékszem, Lovcsinnál a szerbek visszahúzódtak a hegyekbe, s innen lőtték csapatunkat az egyik magaslatról. Ismét csak a tüzérek avatkoztak bele támadásunk megsegítésére, s igy tudtunk tovább haladni Montenegro felé. Szerbiából 1916 tavaszán Tirolba, az olasz frontra kerültem. A sziklás, hegyes vidéken rengeteget szenvedtünk. Sokszor még vizünk sem volt, s ehhez járult az időjárási szeszé-