Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Betlehemnek várossába. Karácsonykor éjféltájba. Fiju Isten ember lett, Mint kis gyermek született. Ot nevezték Jézuskának, Édesannyát Marijának, Kit (!) pójába takarta, Lefektette jászójba. Az angyalok fent az égbe, Mennyeji nagy fényességbe Zengették az éneket: Dicsőség az Istennek. Pásztorok a falu mellett, Báránykákat legeltettek. Hallották az éneket, Kis Jézushoz siettek. Ájtatos.. . Az egyház részére szoktuk ezeket az adományokat felajálni. Az egyházat segitettük vele. Azután meg dolgozgattunk többféle intézményeket létesítettünk, abba törekettünk, hogy a székejség tekintéjit kiemeljük. Szóval, hogy a székej szokás nem halt meg. Ezután a nagyobbik lányomhoz kezdett járni egy fiju, udvarolt. Odajött és én láttam, hogy a szeme se áll jól, de amint illik, megkínáltam, felhozattam egy liter bort s mint idegent megkináltam. Eljött tizeneggyóra, nálunk az a szokás, hogy az udvarló tizeneggy órakor legalább is távozik. De nem járt abba, eljött tizenkétóra, s akkor aszmonygya, hogy hozzunk fel egy liter bort. Mondom, nézze ecsém-uram, hát maga mit gondol, itt kocsma nincs, én tiszteletből magát, mint idegent megkínáltam, ha inni akar,menynyen a vendéglőbe s igyon, amennyi jól esik. Ekkor öste elment. Másik öste újra odajött, a fiju perbáji vőt, megincsak illemtelenül viselkedett, leült az ágyra. S aszt montam, hogy nézze öcsémuram, ott a szék s tessék oda ülni. Hát elment a fiju, s aszt montam a leánnak, hogy fijam e nem neked való, inkább köss a nyakadra követ s ugorj a Dunába. Minthogy ehhez menny. No, ez félbemaratt, következett a kislánynak is udvaroltak. Az eggyik az tisztességes fiju vót, az is perbáji vót, udvarolt két évig.. Közbe elment a lányom Zsámbékra a malomba őrölni és megösmerkedett eggy székej fijuval, aki önkéntes katona vót. Hát udvarolni kezdett, de még nem akartam, hogy a lányt férhezaggyam, mer még a kora se tőtt el, tizennyóc éves vót, hát gondoltam még ráér két év múlva is. De ez a fiju csak kérte, s azt montam, hogy mi nem mongyuk, hogy nem aggyuk, csak várjon még legalább eggy évet. Hát