Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

hejje. Hát mondom, mit montai? S aszmontam, hogy amikor vége lessz a misének, akkor kikelek. De addig nem kelek. Hát nem vót, amit tegyenek. Szerettek, me jártam disznókot kiherélni, borjukat kiherélni, szóval népszerű vótam, és alkalmazkodtam ugy, hogy szerettek. Aszmonták, hogy maraggyunk ott, később földet kapunk, mitöbbaféle, hát dógozgattunk. A malom tulajdonossal jól lettem, amikor mentem, ha akármennyi sokaság vót, előbvett, megőrölte az őrlenivalómat, minden. Eccer kimentem kaszálni. Kaszálok, s ugy naphaladttájt megyek haza. S Nagykárójba vót, láccot réta, hogy szegények, eggy egyes lovuk vót. Nagykárójból, a vásárba vótak, mentek haza, ezeket találtam a falun alul a malomnál. Ahogy mentem, beértem a faluba, az ut ágazott kétfelé, s ott egy fa ki vót dőlve s a fa mellett kaptam egy erszényt, eggy pénztárcát. Nézem, hogy mi van benne, s hát pénz. Olvasom mennyi, s hát kétezer lej. Hát nekem nem vót szivem elvenni, hát nálunk a vót a szokás, a székejeknél, hakármit találtunk, aszt közhirré tettük, kihirdettük, hogy ez és ez itt és itt eszt találta, kijé nála megtalájja. Tehát én vittem haza, kösségházánál mentem el, s bevittem, s a jegyzőnek odaattam, s aszontam, hogy másnap doboltassa ki. Hogy aki elveszítette, aggyák oda neki. Másnap reggel újra megyek kaszálni, s találkozok eggy rosszul öltözött egyénnel, látszott réta, hogy szegén, me a rongy fojt le rólla. Aszonygya, hogy bácsikám! nem magával találkoztunk az öste itt a malomnál? Mentünk haza eggy egyes lóval. Mondom, én az eggyes lóval itt találkoztam, s réta ültek vagy négyen, hát nem tudom maga vót e. Aszonygya, hogy elveszítettünk kétezerháromszáz lej pénzt. S hogy veszitették el? S aszonygya, hogy a feleségem bement az üzletbe vásárolni, s mi troppba jöttünk, a ló megizzadt, s itt megálltunk a szekérrel, s én leültem itt a fára, s valószínű ott ugy esett ki, a pénztárca. Mondom, jó hejt jár, me aszt én kaptam meg. Nó, jöjjön vissza, mondom, me én betettem a kösségházához. Visszamenyek véle, mondom a jegyzőnek, hogy né megkerült a pénz gazdája. S aszonta a jegyző, mennyi pénz vót benne? S aszonygya kétezerháromszáz lej. Nahát visszaatta neki a pénzt, s kinált engemet százlejjel, ez az atyafi, mondom, hogy nekem nem kell, tegye le, me ugy láccik maga még nálamnál is szegényebb. Nekem ne aggyá. Hát megköszönte, s elment haza dolgára. Én elmentem le kaszálni. Hát kaszálgatunk, s hát eccer aszmongyák, hogy mennyünk haza, me az állatokot elé kell mind vezetni. Ami prima állat, aszt az oroszok elhajcsák. Nohát, ott hagyom a kaszát, s élmények haza, s hát elé kell vezetni az állatokot. Osztán ott vót egy tolmács, de még aki perfekt beszélt oroszul, tehát mondom én annak a parancsnoknak, hogy nézze kérem, itt a vót a rendelet, mü a Lukács telepről jöt-