Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

ves emberek, s felszereléssel vannak itt, s maraggyanak ezek itt, s románokat hejezzék el. Dehát a román főispán azon érvelt, hogy ezeket illeti meg. S ezek maraggyanak, jöjenek vissza, románok. Hát jó, aszmongya. De, ezek az emberek, ami az ők tulajdonok mindent elvihetnek. Semmit se szabad töllök elvenni. S amit elvetettek, termést, ennek egynegyedrésze a románoké, háromnegyedrésze ezeké. Akik elvetették. Nohát igy osztán aszt monták, hogy minket hejezzenek el. Hát el es hejeztek. Tizedmagammal mentünk Mezőfényre, amikor átalmentünk Mezőfényre,, egy sváb öreg néni vót egy lakásba, s az félt, me ugy hirdették nekik, hogy a székejek agyonütik. Pedig nem igaz ! Nahát bemenyek, s megnézem a lakást, s hát az öreg néni fél. Mondom, hogy maga ne fejjen, me nekem csak két gyerekem van s azok is nevelve vannak. Hátha ide ojat tesznek, akinek nyóc gyereke van? Hát evvel megnyugutt az öregasszon. Be is költöztünk a lakásba. Akkor mondom a feleségemnek, hogy ha valami ojat főzöl, vagy tésztát sücc, az öregaszszonyt hivd be, s kináld meg. Hogy bátoroggyék meg, ne fejjen. Nahát úgyis vót. Bekötöztünk, a feleségem behivta s megkinált s szóval az öregasszon megbátrodott. Én mentettem meg neki a bútorait, én mentettem meg egy tehenet, s én mentettem meg egy disznóját. Me ki vót adva rendeletbe, hogy a székejektől az oroszoknak rekvirálni nem szabad. Csak a sváboktól. Hát éccaka jöttek be az öregasszonhoz. Felmentek a padlásra, s mondom, hogy ez a kukorica az enyim, s ez a buza az enyim, nahát békét hagytak. Lejöttek, bementek a szobába, mondom, ez a butor az enyim, s aszongya, hát mét van itt? Mondom, ott nem vót hej, me kicsi a szoba, s az öregasszon megengette, hogy ide tegyük. Aszt se bántották. Mentek az istálóba. Mondom, ezek a tehenek az enyémek. Me az öregasszonyé is oda vót kötve. Aszt se bántották. A disznó, nekem vót kettő, az öregasszonnak egy, mondom, ezek a disznók is az enyimek. Aszt se bántották. Nahát, osztán igy az öregasszon megbátrodott. Kérdezte ott a szomszédság az öregasszontól, hogy mijén emberek ezek a székejek? Aszonygya, hát nem ugy van, ahogy hirdették, ezek nagyon jó emberek. Aszmonygya. Nahát itt dolgoztunk, vettünk részibe, fát vágtam az erdőbe, részibe, gyűjtöttünk, ugy, hogy mán szükséget nem éreztünk. No, de földünk nem vót, amibe gazdálkodni, még a fődosztás nem történt meg, hát az öregasszonyt is mü kellett élelmezzük. Élelmeztük, tejet attunk neki, enni attunk. Osztán, ott ojjan vót a szokás, hogy a templomba, ha elmentek, hát mindenkinek megvót a maga hejje, s ha más ült le, kikötötték. Feleségem elment a templomba, s aszmonygya, hazajön, hogy hallod e te! Hát itt mijén szokás van? Istenháza, s aszonta egy asszon, hogy innét kejjek ki, me ez az ő