Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

borsikával, ugy hogy oda be kellett szökni. Nahát látom, hogy menyen fel a fára. S mondom, csak mennyen eccer fel a fára. Hát ahogy felment a fára, megrázza az eggyik ágat, s hull az alma. Ekkor én kilépek. De nekem kellett menni körülbelöl eggy harminc lépést. Hát elégahozza, hogy az ajtózoppannást meghaUották, me nekem se vót eszem, hogy haggy am az ajtót nyitva. Az ajtót, ahogy behúztam, meghallották. Az a fáról, ahogy leszökött! s a két aszszon ! belészöktek a Martonkába, s tul másztak ki. Mondom, má vihetitek, me tudom kik vagytok. Hát nem mertem csöndörséget hivni, vagy jelenteni, mondom, hogy semminélkül való, s eggy éjjel felgyútnak. S még több kárt tesznek. Hát igy hattam elégahozza, hogy többet jőni nem mertek. Nahát, telik, múlik az idő. Télre jutunk, s a feleségem, a Ditrópataka bé vót fagyva, s én léket vágtam, ahol mossanaK. Hát ahogy mi hátramentünk a vizkapun a Sánta Linájé, a közvetlen szomszédomé jes, hát oda nyilt ki. Hát ő is vághatott vóna alább vagy fejebb léket, de nem vágott. Hanem ő kiment s léket elfoglalta. Hát kiment a feleségem, hogy mosson. S aszonygya, hogy Sánta Lina ott mos, s eltuszkolt onnét aszonygya s eltaszigált. Mondom, tégedett!? S ingemet. Ej mérges leszek én! Élmények ki, ő nem es vette észre, hogy a vizkapu nyitva vót, s ahogy kimenyek,megfogtam hátul a két lábát, egyik lába rövidebb vót, sántáit mikor ment, hát belefüklentettem a vizbe. Csak annyi vót a szerencséje neki es, nekem es, hogy alól mán a lék nem vót kivágva, s ha a viz beviszi, a jég alá, ott néki huja van. Dehát,ahogy a viz vitte, ő ahol vót a vágás, széjje, ott a jeget megragatta, s kimászott. Elmentem én bé. Nem, nem patvarkodott. Hát örökké civakottunk vele, rosszakaratú ember. . . aszón vót. Csak egy asszon vót. Ura nem vót. Lopott, minden. Aszonygya a feleségem, hogy Bálint! Magad eszt a birtokot add el! Ne, magad Sánta Lináétt a tömlöcbe kerülsz. Hát gondolkoztam réta, hogy micsinájjak. Hát, gondoltam, eladom. Igen, hogy én uj házat épitettem, arra, kérem, én arra épitettem egy hármas szobáju házat, egy konyhát, s egy spájzot. S pincével ellátva, szakszerűen elé vót áUitva! Az istáló hosszan vót, aszt keresztül forditottam, ugy, hogy. Szóval megvettem vót én aszt huszonkétezer lejjel. Siklódi Jani, aki internálva vót, hát annak attam el. Oda jött a báttyával, Kárójal, s áruba vetettem a birtokot, s aszonygya mit kérek érte. S mondom, harmincnyócezer lejt. Hát megvette harmincötezer lejétt. Fájt a lelkem, me ugye éltembe öt ijen portát szereltem fel. Ötöt! Kérem. Nahát, megcsinájjuk a vásárt, ugy, hogy május eggyig én a lakásból ki nem jövök, s amikor én kijövök a lakásból, a hátralevő összeget köteles lessz kifizetni. Nó, evei megállapottunk, s el is jött az idő, hogy ki kellett jönni a lakásból.