Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
felkelek, hajnalkor, mikor mán láttam alig, akkor fogtam a kaszát. Hát a feleségem még alutt. Mikor megfárattam, elémenyek. S aszonygya-, hogy magad a tejet feldöjtötted. S mondom, mit beszélsz? ! hát megbolondultál? én nem dőtöttem fel. Hát aszonygya, az este megfejtem.a tehenet, hát nincsen a vederbe a tej. Hát csodálkoztam, hát evei mi lett. Nézzük a disznyót, hát akkora hasa van, minha maladzó volna. Mondom, hát, né, ott a disznóba benne van, megette. Há e baj vót, bizon me el kellett az asszony menynyen mánáétt, hogy együk meg vélle a kenyeret, a mána nem vót messze, mánásztunk. Igy osztán szénát csináltam, aszt is hazahortam, de ugy, hogy reggel hűvösön a szekeret megraktam, hogy amig fölmelegedik, érjek haza. Estefelé újra kimentem, ugy, hogy mikor meghimesedett, akkor a szekeret újra megraktam, és szépen éccoka hazaértem. Igy hazahortam a szénát, ott es csináltam hét szekér szénát. Elégahozza, hogy az a nyár eltelik. S Ivácson Isvánnak sok szénája vót kazajba, s Ivácson Isván elatta a Gödemesterházi cégnek, hogy az erdőlők részére, hogy legyen széna. Hát monta, hát megtehessük. Ez november végén vót, Szentandrás környékin. Aszonygya, hogy még jön Gál Elek János is, s ketten két szekeret rakjunk meg, me a széna sürgős. Meg is raktuk a szekereket s kértem János bát, hogy vihallámpája van e? Aszonygya, van. Me nekem nincsen vihallámpa, ugy vót a számitás, hogy este elindulunk, hogy reggelre legyünk ott. Lejön János bá, megrakjuk a szekereket, s meg vót beszéve, hogy este nyóc órakor indulunk. Hát hozza is a viharlámpát, nézem, de csak két ujnyi gáz -van benne. Nekünk se vót, annyi, mennyi a lámpába vót, az üzletek be vótak zárva, venni nem lehetett, hát feltettem biztonságba eggy kéve rozs zsúpot. Hogy ha valami baj ér, hogy lehessen tüzet csinálni. Befogjuk a lovakot, s elindulunk, de ojan bokáig érő hó vót. Élményünk Ditrótól öt kilóméterre, ugy hivták aszt a hejiséget: Sorospatak. Lejtőre kellett bemenni, értünk vóna Nagysokpatakába. Jó két lovam vót, a csábeli ló mellett mentem, s csináltam cegarettát, hát eccer a csá-beli ló horkol. S figyelmes leszek én. Nézek elé, s hát annyi a farkas az uton, hogy megolvasni nem lehetett, de harmincnál több vót. Megállittom a lovakot, s mondom, János bá! jöjjön elé! Eléjő, mondom: né lássa-e. Evvót a szójárása, héjte! phü az idegen Istenit! Mos mit csinájjunk! Mondom, én nem tudom. Aszonygya, mennyünk vissza. Mondom hát itt nem tud megtérni, hova menyen vissza. Aszonygya, haggyuk itt a szekeret. Mondom a kötelet, az éjjel a köteleket ellopják. Inkább kötelet vészen, aszonygya, de mennyünk vissza. Mondom, mennyen hátra, s a zsúpot vegye le. A zsúpot levette, s eléhozta, amig én kifogtam a lovakot, addig ő tüzelt. S akkor a lovakot visszavezettem az ö