Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Középlokra, s ott a cigányoknál a lovat megösmerték, de, aszonygya, csak jött vóna valamejik haza, vagy táviratoztak vóna. Tehát akkor monták meg, amikor az erdőlöből hazajöttek, hogy a lovat a cigányoknál látták. Hát fogtam magamot s elmentem bé Középlokra, de a cigányok akkor a Regátba vótak, Romániába a lóval, hát az őrmester aszonta, hogy mennyek haza nyugottan, mikor a cigányok hazajönnek, őköt letartoztassák és nekem táviratoznak. Aszonygya, ugy is lett, rá hatnapra kapta a táviratot, hogy azonnal mennyen. Elmentem, aszonygya, mikor megláttam a lovat, de a gutta szinte megütött, hogy mi lett a drága lóból, ha a ló rossz szándékú lett vóna, el se hoztam volna, de sajnáltam. Kérdeztem, hogy nem adná el? Aszonygya, ö leaggya, me. . . eladná me a másiknak társat vett s neki felesleges. Mit kér érte? Aszmonygya, kétezer lejt. Hát megegyeztünk kétezer lejbe, kifizettem a lovat, s elindultunk hazafelé. A lovat köttem az enyimnek mellé, s a ló jött jól egésszen Szentdomonkosig. Szendomonkoson a ló kiállott, ott megpihentettük, ennik attunk, avval újra utnakindultunk. Jöttem ki a Grécesen, hát a ló nem tud menni a többiekkel. S montam neki, hogy maga hajcsa ki az én lovaimot is Marosfőre, Daradics vendéglőbe, s oda kösse be, s jöjjön elejémbe, hogy ha a ló lefekszik, s nem tud fölkelni, segiccsen. Ugy is lett, lovakot ott elrendezte, s egy hónyajj sarjút hozott, szembetalálkoztunk s nem hagytam, hogy a ló lefeküggyék, mert féltem ha lefekszik, nem tud fölkelni. Hát lassan oda becsalogatta. A vendéglőbe. Minnyá, ismerősöm vót nekem az a Daradics, hát adott sarjút, s vettem egy félkéve zabot. A ló ett, de nem mert lefeküdni, me érezte, hogy nem tud fölkelni. Hát a ló egéssz éccaka nem mert lefeküdni. A zabot sokáig ette, mert nagyon gyönge vót, s gyönge vót a zápja. Nahát, reggel onnét elindultunk, s bejövünk Vaslábra. Vaslábon a ló megint lógatta fülit, az aszt jelentette, hogy eláUott. Hát aszonygya Tót Zsiga, hogy itt nincsen amit csinálni, én a maga lovait es hazahajtom, s maga maraggyon a lóval, s lassan hazahajtogassa. Úgyis lett, beérek Gyergyószentmiklósra, ott ujrá vettem egy félvéka zabot, felit odaattam neki, sokáig ette, de megette. Onnét elindultam haza, de ojan rossz vót a ló, hogy szégyeltem a falu közi bemenni vele, hanem egy mezei uton elhajtottam s eggy uccán bementem az én kapumra. Hazahajtom a lovat, s aszonygya a feleségem, hogy magad mit csinálsz? Eszt métt vetted meg? Mondom, azétt, hogy legyen. Aszonygya, hát ez nem tud felkelni. Mondom, majd fölkel, ha megpihen s eszik. Beköttem az istálóba, de a ló két éccoka nem mert lefeküdni, me érezte, hogy nem tud fölkelni. A lovat moslékoltam, még eggy ojan szerencsétlen vót, gondoltam tavasszal kiteszem a havasra, osztán ott jók lesznek belőllük. Na-