Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

el. Hát elszegőtettek otthon Ditróba Simon Péterhez. Nála szolgál­tam két évig. Nagyon szerettek. Négy lova vót, Borszékből vittük a borvizet Kolozsvárra. Amikor haza mentünk, akkor üvegmosás vót, a lovakat kihajtottam a legelőre, legeltettem, újra mikor kész vótunk az üveg mosással, akkor újra mentünk Borszékbe, ott tő­töttünk s újra indutunk Kolozsvárra. Nagyon szerettek, me mikor eljöttem akkor mán asszonyom siratott, ugy szeretett, mintha az övé lettem volna . .. Elkütte a lovakat Péter bátyom ki Kicsipéter­patakába. Este kődött töllem zabot, de vótak ott még hat gyerek, haton vótunk. Hát osztán ott vót Biró Károjnak egy esztenája. Kéc­cáz darab ju vót a turmában. De már akkor ősz vót, a zabot a lo­vaknak oda attuk s elhatárosztuk mi gyerekek, hogy oda menyünk s megijesszük az öregembert. Mer egy öreg, hetven éves ember vót, a juhokkal, meg Karkó Jani, egy gyerek vót a kisegittője. Hát akkorjába beszélték a rosszfélijeket, s a kísérteteket. Felmentem az esztenaház tetejire. Dobogtattam. A zöreg Biró Antal aszt mon­ta: Jézus, Jézus ne haggy el! Jézus, Jézus ne haggy el! A másik meg, egy esztennel benyúlt s ott kattanyozott, a harmadik meg, a kosárból kiengette a juhokat. Akkor jöttünk hazafelé, a falu végé­nél Biró János lakott, egy egyedül való házban, napszámos ember volt, a vécéje a házon hátul vót. Négyen neki mentünk és a vécéjét feldöjtöttük. Akkor jöttünk. Bejjebb lakott egy szalmás födött ház­ba két öreg, Csibi Márton József. Ott a kutgép kivolt dőlve, négyen felvettük, s elvittük a házelejibe s oda ledobtuk. Nem féltünk, hogy kijönnek, mer nem mertek kijönni; nagy dergeteget csináltunk s azok is megijettek. Hát haza jöttem, kérte a gazdám, hogy hói vó­tál ijen sokáig? Mondom, hogy a lovak el vótak veszve s kerestük. Evvel megnyugodott. De reggel az öreg Biró Antal bejött s aszt monta a fijának, hogy ő többet a fijával nem hál kinn, mer'a rossz feliek mekkisértették. Reggel elküttek engemet a botba, s bejött Biró Kárój a gazdámhoz. Az öreg aszonygya, nem mer kinhálni, me, hogy az este mekkisértették. A gazdámnak kapcsot az esze, aszonygya, az ha nemegyéb az én szógám, azét késett, mer későn jött haza. De várja meg, mer a botba ment, jő haza s én kivaUa­tom. Hazamegyek, s: -Na! vásároltál ?- Igen! - Na, Bálint, hát tü hói késtetek az este ennyi ideig. Én lestelek s vártam, hogy megmondod. Aszonygya, méik ment fel az esztenaház tetejére, Fehérpatakon? - Mondom: én. Ki vót derülve. - Nő, most nem kapsz abrikot, de ha még ijet csinálsz, osztán az ostornyelnek a fele a tied lesz ! Nó, ez igy eltelt. Többet ojasmit nem mertem csinálni, hanem kitőt az esztendő, kifizetteti tisztességesen, még ajándékba egypár gyapjú harisnyát is adott. Akkor hazamentem ké­rem és Ditróba épült egy gyár, beálltam oda körfürészesnek, ott

Next

/
Thumbnails
Contents