Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Gyenizse Lajos visszaemlékezései
ben, 1870-ben volt a Porosz-Franczia háború. Az üstökös csillag feljárása után is lett a szerb-Török háború 1875-ben, 1876-ban pedig az orosz-Török háború. Ez az 1874-ik év takarmány termő volt, gabona is volt kielégítően, de a szár s kalász rozsda ismét kárt tett a Buza és a rozs szemében, sok mag csira képtelen is lett. a csiraképes maghoz ugy lehetett hozzá jutni, hogy a legdombját külön, a völgyes részét is külön aratták és ezeket külön külön rakva, és külön külön nyomtatva el. - A széna termés nem csak bő, hanem szálas volt, ugy hogy gyűjtéskor a favellával ugy fel lehetett gyűjteni, hogy nagy gerebjével nem kellett utánna fel kaparni a rönd helyeit, ekkor lett olyan munka torlódás, hogy napszámos segitség nem igen volt kapható, igy a gyűjtést édösapám ugy röndözte el, hogy már 10 órakor Délelőtt marhát, ökröt, Disznót, Libát, mind becsukatta, és ezek pásztorait, sőt. a mint a birka megdelelt, a Juhászokat is gyűjteni hajtotta, s délután 4 óráig ugyancsak volt az a hajrá, a délebédet édösanyám meg a szolgálló hozta ki, s mindnyájan kint, a gyöpön ebédöltünk. Bizony nem is 1-szer történt, hogy kitálalt tejes gölödin levesbe a szücskő meg a zöld eső jósló Békácska bele-bele ugrott, a mit kanállal kivetöttünk belőle, s ettünk tovább, és senkinek se lett baja a szücskő meg a zöld Béka látástól, a Juhászok elsőbb ugyan csak irtózkodtak, de később ők is megszokták. Ebéd után nem volt semmi pihenő, hanem csak zuh neki ismét, a szolgálló is kint maradt, édös anyám az edényt bevitte, elmosta s ügyelt a becsukott jószágokra, hogy kárt ne csináljanak egymásba. Ha aztán fölnő dagadozott az ég alján, volt akkor siess meg szaladj munka, hogy a száraz rönd fölgyüjtve s a petrenczék meg össze hordva legyenek,a mikorra a dagadozó fölyhő ide ér, és hacsak lehet össze vontatózva is legyen. Igy ment ez naponta, a mig fel nem lett gyűjtve; ekkor kezdődött az én gyűjtési tanulásom is. Emlékezetes esztendő lett az 1875-iki, mert az előzőnek ellenkezője lett, mert telén hó esés nem volt, a birka mindég legelhetett, szénát csak elletéskor kellett nekik adni. A marha is kevés takarmányt fogyasztott, előző ősszel sok mező volt, s igy télen át sokat gazolt. Tavasszal a marhákba valami vérbaj támadt, ami elhullásokat okozott. - Ez év Júniusában halt e] öreg apám agyvér tolulásban, este rosszul lett, a reggelt már nem érte meg. Ez a nyár száraz lett. Bizony kis termés lett. Kaszállóinkon az előző évben 130 vontató lett a széna. Ez évben csak 20 vontató, ebbe is sok volt az árva gané, meg a száraz Béka, mert a lekaszált füvet elsőbb a Kaparó nagy gereblyékkel rendökre össze huz-