Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Csonka Mihály önéletrajza (részletek)
és meg volt az ebéd. ez igy ment az egész társaság között, jó bojtos étel. mikor pihentünk egy keveset, akkor meg kalapáltuk a kaszákat, az öreg a jucáét a lányáét, én meg a menyéét,a natáskáét és mentünk tovább másik hejre, mert ugy volt kiosztva hogy ki ki kapjon a javából és rosszából is, szóval több hejen kaszáltunk, este nem mentünk haza, ott aludtunk kint a kocsi melett.a menyecskék a sátorban aludtak, én nem tudtam jól aludni a szúnyogok miatt, az öreg ugy aludt mint a bunda, még talán a szúnyogok is nagyobak ott,mint nálunk, másnap megint fojtattuk tovább, az nap megint csak ugy fojt le minden, harmad napon aztán vége lett a kaszállásnak.szinte mindenki egy szerre végzet, maradt aztán olyan zsombékos gyékényes szityós rész, pár hold területű, ezt már az egész banda egy szivei lélekkel neki, ki hol tudta,neki ált. itt már a nők nem kaszáltak, csak mi férfiak, mikor vége lett a munkának, pakoljunk, menjünk, haza ebédre othon leszünk, haza is értünk szerencséssen.kifogtuk a lovakat és elmentünk egy csaja házba közössen. anyi teát ivot mindenki, amenyi belefért vagy jól esett neki. volt cukor, perec, de nem olyan,mint a mienk, az oroszok közössen fizették a számlát, egy hét múlva mentünk gyűjteni a szénát.ugyan ugy kocsival mentünk ki, de ez már gyorsabban ment, aznap végeztünk is, haza is mentünk.pár nap múlva aztán haza is hordtuk, de itt mindenki egyszerre hordta, olyan forgalom volt mint a búcsújárás, az egész falunak csak két hidja volt, egyik a felvégen, a másik az alvégen, mi az alvégen jártunk, de a hid csak olyan keskeny volt,hogy csak egy kocsi fért el rajta.ha egy kocsi rá ment, a másik várt adig mig át mehetett, a gyalogos átt ment hid nélkül is. a szénát behordtuk a szérüs kertbe, van közös takarmány tároló terület, itt van széna,szalma össze hordva a falutól fél kilóméterre, vasárnaponként össze mentünk egy megbeszélt hejre a falubeli fogj ok és elbeszélgettünk a magunk módja szerint. Es eljött az aratás ideje is. most szinte ugy, mint kaszálláskor, felpakoltunk ami szükséges volt, élelem, hordóba viz, szinte majdnem a félfalu, szinte talán megbeszélés szerint történik nálluk ez az egyszere való munka meg kezdés, ugyancsak az öreg gazda, én és a két menyecske, de még egy vén öreg szipirtyó asszony és egy a háznál is tartózkodó, szinte Natáska nevü 12 éves leányka, olyan. daj féle, tehát hatan rukkoltunk ki. korán reggel aztán egy hétfői napon elindult a karaván öt hat kilóméter távolságra a falutól, minden szántó földjük messze volt, közelebb a faluhoz legelők voltak, mikor oda értünk a bizonyos aratni való rozs táblához, ott kifogtuk a lovakat, a kocsikhoz kötöttük, lepakoltunk mindent, no most már kezdjük, szinte a többi falubeli is majdnem egy szerre, vágjuk aztán a rozsot,az öreg elöl,én utána, ők nem ugy aratnak,mint mi, ők
