Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

szánalmas müveletet csinált; de ez még felnőteknér sem volt kivétel, nem is volt bugyii, ha kinem volt herélve; szinte szabáj, törvény volt rá, már mint a pásztorok között. A bugyiit Bécsi bicskának hivták, valószinü onnan eredt, nem is volt drága, 3 - négy krajcár, mamár ritka jószág, mint a fehér holló (én még azt sem láttam ). Ezernyolcszáz nyolcvannyolc tavaszán a bátyám, hogy előző évben bérlő is lett és kupeckedett is, az ő jussát is kezelte, iletve kezeltette, mert ő bizony ritkán volt ithon, apámtól váltó aláirást kért 300 forintról, melyet az teljesitett is. mondta, hogy majd őszei visza fizeti, most nagyon jól megy a kupeckedés, csak fárasztó, sokat kell gyalogolni, nem is soká fojtatja, majd mást fojtat. ugy is lett, felcsapott most már disznókereskedőnek, nem kelett vásárokra járni, itt hejben intézte, de valahogy megint nem tetszett ez sem. ősszel aztán borkereskedőnek csapott fel, a gazdálkodás meg ment a maga rendje és módja szerint, nem volt baj, ha ő nem is volt ott, ott volt a jó koma, tudja az, hogy kell. Mikor aztán eljött a szüret ideje, oda szálitoták a sok hordót a házunkhoz, persze nagyob kereskedőtől satukat, szóval minden előkészület meglett téve, ami csak kelett. vette aztán a szőlkőt, akkor az volt a szokás, hordták - ki kosárba, ki hordóba - , le darálták és ugy merték 50 literessel, akkor öntötték kádakba, onan aztán a gázotokhoz, zsákba gázolták, kádba, ugy ment a satuba, engem is elkért a szüleimtől segiteni. én aztán a satunál voltam másik emberei; csak ugy nyüzsögtek, ugy hordták a szőllőt; még lábon is vett szőllőt. ez ugy ment, hogy no, mekora darab a terület, hány barázda, az szerint, aztán gondolomra - na enyi lesz, anyi lesz, - megvette, még ő is szedette meg, egyszer engem is ki hivott egy hejre szüretelni, adig más volt a satunál hejettem, megyünk ki aztán a szőllő hegyre meg mutatni, hogy hol van az a szőllő, ahol szüretelni kell, jó mesze volt, ő szépen felöltözve csizma, nadrág, mint kereskedőhöz illik, én meg csak ugy gatyába, ahogy othon volt szokás /. . . / mikor oda érünk a bizonyos szőllőhöz, már szedik ám valami tizen, aszonok lányok vegyest, én is aztán szedtem velük tovább, a bátyám elment máshova, mikor vége volt, haza mentünk, töbször nem is mentem szüretelni, othon segitettem, ittuk a mustot, jött a pesti kereskedő, szálitoták a mustot, mikor elmúlt a szezon, én is kimentem a tanyára. Olyan hires lett a bátyám, mikor felcsapott kereskedőnek, hogy nagyon, mondták, kérdezték, - no, kinek adtad el a szőllőt? - hát a Csonka zsidónak; mert magyar kereskedő nem volt más. Olcsó volt még a must is akkor, négy öt krajcár literenként, de nem is permeteztek még, nem uralkodott még a peronesz, mint ma (peronoszpóra*)