Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

nak rendes szokása volt, csak a felét igérte az árunak, töbször oda is adták, a hejbeli kereskedők nem voltak ijenek, azok nem tartották ojan magassan az árakat, jobban is meg biztunk azokba, nem iparkodtak becsapni a másikat, ugye olcsó világ volt az én gyermekkoromba. Egy uj kocsi hatvan hetven frt; itt jegyzem meg, tikkor is forint volt, de nem fillér, hanem krajcár; száz krajcár egy forint. A gabona is nem volt drága: hat frt a rozs, nyolc a buza körülbelül; nem volt álandó, ingadozott az ára, de ijen forma árak voltak. Egy öl fa hat forint, egy kocsi szalma két-három frt, három frt egy mázsa kukorica, 1 mázsa öreg krumpli 80 kr. a vásárba aztán azt is kiabálták: csak tizenhárom a harisnya, 16 a kanavász métere - nem frt hanem krajcár - , meg bukott a gyáros, azért ijen olcsó, voltak tömeg cikek, szinte magunk nem drágálottuk, ösze csaptak egy zsebkést üveg vágóval, az ördög tudja mifélék voltak még, gyüszü 100 drb, kiseb nagyob tü, notesz, ceruza, valami hat-nyolcféle, csak egy frt; de vettük, mert a másik is vette; elis adott nagyon sokat, beszélt is mindig, csőditette a népet. Emlékezünk meg még a felvidéki tótokra, vásár előtti napokba már meg jelentek, mi láttuk őket, mert azon az ország uton jöttek, amejik ott melettünk megy el, mi is azon járunk be a városba, jött két tót ember, húzták a kétkerekű kordét ők maguk bizony, meg rakva fakanál, fatányér, sós gurguja, furuja, kerepelő, és még sok más; jártak vasáról vására, egyik városból a másikba, igy éldegéltek szegények. Mi gyerekek a bazárokat nagyon kedveltük, mert ott sok ojan áru volt, ami minket érdekelt, mert olcsó is volt, szájharmonika, különféle pipa, pohár, zsebóra láncai, én is vettem ijen zsebórát - 14 krajcár, de olyan is volt, mint az ára, hamar kaput is lett neki, mint az oroszok mondják, ha valami elpusztul. Most egy ojan dolgot fogok elmondani, ami megintcsak ma nem szokás, iletve nem látni, a bugyii heriiést, ma a bugyiit is kevesen ismerik, az egy evésre és faragásra használt alkalmatosság, bicska vagy kés hejett használták, a nyele, fogója kerekre esztergált fából, az éle vasból, ugy mint a bicska becsukható, a nyél iletve fogóján bevágás, hogy a késsé bele csukható legyen. No most találkozik két pásztor gyerek, a mint ösze mennek - no, mutasd a bugyiidat, (de némám azt amejik az ülepbe lóg), ha nincs kiherélve, akkor előveszi az övét - ládd ez már kivan herélve, és megteszi a mütéttet. igy ni, kész, bele vágott a méjedésbe, ahova a vasa bele csukódik, vé alakba kivág belőlle egy kis darabkákat, ez a herilés. meg esik hogy két jópajtás kiméletből csak kissé vág bele, nem akarja elcsúfítani, de jön a nagyob kamasz - te ez nem jól van kiherélve, adjad csak - , ő aztán belevág alapossan, szinte