Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

Ezek meg maradtak emlékezetembe, pedig régen volt; de azt már nem tudom, m éjik iskolába tanultam. Télen kelemetlen volt az iskolába járni, néha nagy hó volt, sokszor ködös, délután négy órakor már sötét volt, ugy aztán kértem a tanitót, engedjen el három órakor; ugy is volt aztán, de csakha felhős vagy köd volt. Egyszer reggel, mikor balagok az iskolába, olyan ködös volt akkor is, nem mesze attól a bizonyos hidtól, ugy rémlett, mintha valami ott feketedne a hid korlátjánál, biz én aztán curukk visza, nem mertem továb meni. de ha jól emlékszem nyilván szerdai nap volt, hittan, lehet hogy ugy volt, az izgatott, farkasnak néztem; de volt egy sövény bokor is ott. Másnap aztán ha ködös volt, elkisért vagy apám vagy a béres a vasútig, ott aztán lett már útitárs, az őrék leánya, a rozi. Most visza térek, . . . ahol irtam, hogy a bátyám felcsapott marhakupecnek; de ez nem volt elég, hirtelen akart gazdagodni, kibérelt egy hetven holdas birtokot Firtón, jó messze mihozánk, oda hurcolkodtak el azután, de csak a gazdasági eszközöket, jószágokat, volt egy jó komája, Hatházi Sándor olyanrokon forma is volt és egy dohány kertészt is felvett, mert dohányt is termeltek; volt béres is. ősszel aztán már ők vetettek gabonát, voltak már ökrök is négy, két ló, ez a komája lett aztán olyan megmondható, ő intézte, hogy mit-kell dolgozni és mikor, ő ment tovább, mint kupec. Ugy aztán ők - az ángyom sem-nem igen voltak kint a tanyán, ment a munka igy amúgy. Valaki most azt mondaná, mi a nyavajának irom én a bátyám sorsát, mikor nekünk is van elég ügyünk bajunk, de lehet irnom, mert én és a szüleim mindig szerepet fogunk játszani az ő ügyében is, amint majd később látni fogjuk. Mostmár megint télvan-. 1887 évben megint megy a nádvágás, trágyahordás, - ha hóvan szánkóval, hanincs kocsival - , disznótorozunk, egyszer disznótor alkalmával megint láttunk farkasokat, nem mesze a tanyától zavarták a szomszédok, ki vas villával, ki kapával, az apám öcse is kint volt. a Lászlóbátyám az aztán az apám puskájával elszaladt, de bizony hiába, elmentek biz azok. Apám megint fojtatja a nyul fogást - hol türrel, hol puskával, tanitott azután pár régi .nótára is, amit ma nem igen használnak, mert mindig van ujabb. Itt van Kijárt itt ki volt itt Kinek a pipája maradt itt Az én rózsám az volt itt Annak a pipája maradt itt.