Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

ként sok, a tárgykörhöz tartozó tanulmány megjelentetésével törlesztett az imént emiitett mulasztásokhói, s a Magyar Néprajzi Lexikon számára címszavakra hontva a népi közlekedés egész tematikáját kidolgozta, A magyar kocsizás régmúltjáról, művelődéstörténeti és gazdaságtörténeti vonatkozásairól tekintélyes irodalom áll a rendelkezésünkre, Domanovszky Sándor és Takáts Sándor jelentős munkái mellett történeti és nyelvészeti közlések garmadája foglalkozik kerekes jármüveink egyikével-másikával, a magyar kocsi nyugati elterjedésével, sok részletkérdéssel. Összefoglaló, rendszerező müvek is akadnak. Ilyen Pettkó-Szandtner Tibor romantikus szemléletű monográfiája a magyar uri kocsizásról. A könyv lószerszám leírásai és ábrái különleges értéket képviselnek; pontosak, hitelesek. A kocsik, szekerek formáinak azonban kevés figyelmet szentel, ezért tárgyunkhoz alig nyújt támpontot. Kiemelkedő jelentőségű számunkra Tarr László közelmúltban megjelent könyve, amelyben egyetemes igénnyel foglalta össze a kerekes jármüvek történeti fejlődésének útját. Az igen gazdag kultúrtörténeti, régészeti, ikonográfiái, etnológiai anyagot és dokumentációt tartalmazó, a kocsi történetét a kerék feltalálásától a múzeumi utóéletóig felölelő műben a magyar paraszti jármüvek szükségszerűen háttérbe szorultak, A magyar szekér-kutatásnak általában felróható fogyatékossága, hogy az uralkodó osztályok jármüveinek több figyelmet szentelt, mint a népi, paraszti jármüveknek. Az invenciókat, a kocsitipusok formai fejlődését Tarr László nagy figyelemmel vizsgálja könyvében,de a regionális eltéréseket nem mindig érzékeli. Miközben a fejlődés fő irányának megragadására összpontosít - érthető módon - homályban hagyja a jár-