Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

"...ma feltétlen tudomásulvételt kivan a falu népének jeltelenül folyó, ám kiapadhatatlan történelmi léte..." Szabó István: Â középkori magyar falu. Bp. 1969. Szekérkészités és használata a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban Két falu lakóinak szekere került az alábbiakban bemutatásra. A falvak távol esnek egymástól. Jóllehet mindegyikben földműveléssel és állattartással foglalkoznak, de történeti múltjuk, térszinti viszonyaik, talajösszetételük, növénytakarójuk, gazdálkodásuk igen különböző ezekből eredően. Az első dolgozatban leirt "Atyhai szekér" még napjainkban is nyomáskényszerben művelő, sarlóval arató közösség eszköze. Elmaradottságukról mégsem beszélhetünk, inkább elzártságukról, mert meglévő lehetőségeiket jól kihasználják. A központtól való távolság történelmük folyamán mindig nagy mértékben sújtotta a székelyeket. De a magárahagyatottság erűvé is válhat, ha nincs kire támaszkodni, s velük ez történt. A Hargita oldala jól feldolgozható fában igen gazdag, de meredek utjai nagyon nehezen járhatók, mind a földművelő embert, mind a vontatásra befogott állatot nagy erőfeszítésre kényszeritik, s ez jól meglátszik szekerükön. Sárrétudvari az Alföld szélén fekszik, gazdái-