Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)
Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez
kell látnunk a fogatolás, jármolás fejlődéstörténetévei. 76 5. A kerekes jármüvek tengelye és kereke Paraszti jármüveink formai osztályozásához elengedhetetlen volna a kerék formáinak és méreteinek, valamint a tengely, s a hozzá kapcsolódd párnafa , fer- gettyü . ágas formájának és méreteinek ismerete az egész nyelvterületről, minden járműtipusról. Az alváz, a "futómű" lényeges formai eltéréseket a magyar nyelvterületen nem sejtet, sőt az alkatrészeket jelölő müsza77 vak is feltűnő egyezést mutatnak. Nem ismerjük, s már aligha lesz mód megismerni a fatengely kiszorulásának folyamatát részleteiben. Eltérések bizonyosan voltak országrészek, tájak, társadalmi rétegek, tizemformák között. Sokatmondó adat, hogy a borsodi Tiszamentén 1870 előtt kizárólag fatengelyü szekeret használtak. Szenzáció volt, amikor 1873-ban Barta József t 7fi az első vastengelyü szekeret bemutatta Ároktőn. A fatengelyü szekér legtovább a nyelvterület keleti felében, Erdélyben tartotta magát. Maros-Torda megyében •1897-es statisztika szerint az összes szekérből csak 1565 darab volt vastengelyü, ezzel szemben 14.787 darabnak volt még fatengelye. A vastengely elterjedése alighanem a tengelyhosszúság egységesedését is elősegítette. A tengely hosszúságát, a kerék nyomvonalak távolságát a székely szekerek kivételével nem ismerjük megbízható módon. Nincs a tengelyről áttekintésünk sem geográfiailag, sem időben az egyes jármüfélékhez köthető módon. A székelyeknél a nyelv is hűségesen tükrözi a tengely válta-