Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

saroglya

. A szekér terminológiában is ismeretes rakonca szó korai szláv átvétel, az oldalt tartó karó

. gyaka megnevezésére. Kerekes jármüveink honfoglalás előtti és utáni fejlettségi szintje alapján feltehetjük, hogy a rakonca szó a szán-terminológiával került nyelvünkbe, s későbbi jelentésbővüléssel keveredett a szekér szakszókincsébe. Jelentős térségben kiszorította a hasonló jelentésű karó

, gyaka terminust, de nem vált országosan elfogadottá. Szűkebb táji viszonylatban, a palócok között kerékgyártó jelentésben ismeretes a kol lár szó, amit csak a 19. sz. elején jegyeztek fel először. Nyilvánvaló átvétel a szlovákból. A magyar kerekes jármüvek történeti alakulásának, funkcionális és formai differenciálódásának értékes bizonyítékát adja a középkorból fennmaradt sok jármű elnevezés. Ilyen volt a bakószekér

, a magyar rézexport speciális szállítóeszköze, a mázsaszekér /1255. Budai vámtarifa/, ami szintén a nemzetközi forgalom szolgálatában állt; az erdőjáró csille /1385/; a sóhor dani való szekér

, s a többi.^A magyar kocsigyártás középkori virágzásának csúcsteljesítménye alighanem a kocsi- /szekér/ nevü jármű kifejlesztése volt, mint arról a kocsi szó /első hiteles említése 1493/ elterjedése az európai nyelvekben is tanúskodik. Mellette szólnak a középkor végén - újkor elején Magyarországon megforduló olasz, német, spanyol utazók is. A hintó szó /első előfordulása 1500-ban/ a kocsihoz hasonlóan magyar fejlemény,*^ a tárgy sem lehet más. A teher- és személyszállító jármüvek, szekerek, kocsik és taligák technikai tökéletesítése a differenciálódás egyik, bizonyára fő iránya volt. Ugyanakkor számolni kell az interetnikus kapcsolatok révén megho-