Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A KAPUVÁRI /ÉS GARTAI/ PARASZTVISELET - Előállítás és beszerzés

vétlenül a majdani viselő veszi meg és vagy ő maga vagy kisiparos dolgozza föl ruhadarabbá ill. ruhaeleműé; más részét /B/ előbb földolgozzák a kisiparosok és csak a kész darab kerül viselőjéhez. A/ Olyan anyagok előállítása, melyeket a majdani viselő maga vesz meg A házilag varrandó anyagokat /vájsz_on, gjolcs, kékf_ejjt^ke Lme/ mindig a majdani viselő /ill. a gazdasszony/ vette meg. A kisipari földolgozásra kerülő anyagok közül csak egyet, a jx>_sz_tót. vette meg a majdani viselő és azután adta át a ruhakészítőnek azaz a szabónak. A kisipari előállítású anyagok közül a parasztviselet szempontjából ezek a legfontosabbak, mert már kiválasztásukban is a népi divat és ízlés nyilvánul meg, nemcsak ruhadarabbá alakításuk során nyerik "népi" jellegüket. A viselő által megvásárolt anyagféleségek közül a vásznat és a gyolcsot végszám vették ill. csináltatták. A fentiek kezelésével nyert, és főként női felsőruhának használt kékfestőt, valamint a férfi felsőruhának való posztót alkalmanként, egy-egy öltözetre való mennyiségben vették. Takács /"szüvő", "szövő"/ A vászonszövés az az alapanyagelőállító technika, amely általában későn került át az önellátásból a kisiparok körébe, és azután is legközelebb maradt a megrendelők igényeihez. Kapuvárott is a takácsmesterséget tekinthetjük a "népviselethez" legszorosabban hozzátartozó kisiparnak, noha elég nagymultu. Hiszen a korábban teljesen házi vászonruhaelőállításnak egyik, középső szakaszát vette át a takácsmesterség, beilleszkedve az eredetileg egységes folyamatba. A megrendelők házilag létrehozott félkész terméküket, a fonalat megszövetik, s a kapott anyagból házilag varrnak is ruhát.