Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A KAPUVÁRI /ÉS GARTAI/ PARASZTVISELET - Előállítás és beszerzés

szon. Baromfitrágyával kezelt, nagyon jó földbe, "amelik fődnek a vége dombosabb vdt", szokták május elején vetni a kendert; korábban kézzel, majd géppel. Kézzel,szálanként nyútták; a virágosat a gabona aratása előtt, a magvasat aratás után. A "virágos kendert" azon zölden áztatták, ^aeleg állóvízben /pl. a gartai disznólegelő egy részén, ahova a Rábából engedtek vizet/, vagy lassan folyó víz szálén /a kapuvári Vámérben, a hajdani vámszedőhely mellett/. Kb. 10-15 cm átmérőjű "markokból" tizet "maga szálából" összekötöttek egy "kévébe", a vízbe fektették két-két karó közé és földdel lenyomatták. Kilenc-tiz napig otthagyták. Közben egyszer-kétszer megnézték, hogy jó-e már. Ha melegebb volt, hamarabb kiázott, hamarabb törött a "pozdergya", "fehér lett, mint a cérna". Aztán egy délelőtt kimosták a kendert. A család öszszes 14-15 éven felüli tagja beleállt az áztató vízbe és előrehajolgatva csapkodta a kévéket, hogy a "kátyú" lemosddjon róluk. Utána a parton "gúlába" állítgatták és "a nap az öregebb vizet megszárogatta". Közben a gyerekek őrizték, hogy el ne vigye "egyik a másikét". Este kocsin hazavitték a kendert. Ha kellett, otthon még egy-két napig markonként szárították fal vagy kerítés mellett, "míg csak zuzószáraz nem lett, a pozdergyája könnyen törött". A "magos kendert" előbb a szántóföldön markokba kötve szárították. Majd hazavitték és /csomónként kisszókhez ütögetve fejét/ kicsépelték. Az aláterített ponyvára hullott a mag. Ez után kötötték kévékbe és vitték áztatni. Ha már hideg őszi idő volt, akkor a padlásra rakták és csak következő évben áztatták. Az áztatott-szárított kendert télen földolgozták a nők. "Kendervágón" végezték a durvább törést: bal kézzel "végigjáratták" a kendercsomót, jobb kézzel emelgették az eszköz tenyérnyi széles, simaélű nyelvét. Az eddig még "ágas" kender "pozdergyája" megtörött, kirázták belőle a poz-