Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A viselet

"kis nyomorúság" sapkában. Mégse hordtak volna olyan méretűt, mint az idősebbeké, mert "meg is hótt vóna az a leán tüle, ha ilen nagy sapkát látott vóna a legén fejibe." A lányok közül "aki jó egésséges vót, fejkötetlen" dolgozott télen is a ház körül. Szanyban "akármennyire hordta a havat, soha senki a fejét be nem kötötte, mig lány volt." Egy kapuvári asszony mondja a XX. sz. elejéről: "mikó férhementem, nem vettem bársonkendőt, nem is szándékoztam olan meleg kendőket venni, fiatalok nem szoktak." Lábbeli nélkül járni meg egyenesen dicsőség volt. A fiatal férfiak tavasztól mezitláb mentek a sárban-vizben a határba, egész őszig, Katalinig, amikor már "ropogott a hóharmat" /= dér/ a talpuk alatt. A lányoknak nem volt szógyen nyáron misére is mezitláb menni, hiszen az is egészséges voltukat jelezte a kapuváriak szemében. Az első világháború előtt mind mezitláb jártak a tejjel a csarnokba és főleg dolgozni a mezőre. Aki május elején még nem lett volna mezitláb, arra "aszonták vóna, hogy beteg". Nem kényeskedhettek: "Mentünk szénát betakarítani, édesapám azt mondta, húzzatok ám lábbelit, mer bökős! Édesanyám azt mondta, ha bökős, böktyétek vissza! Mezitláb kellett menni." "Hányszor megtörött a talpunk, kemény, csoportos fődön járni." "Még mikó hóharmat vót is, mesztélláb jártunk, ősszel." Aki már korán tavasszal vagy még késő ősszel igy járt, arról elismerően nyilatkoztak: "Kernén leán! Ennek tüz van a bokájába!" Tehát a kevésbé melegen öltözés általában azt jelezte, hogy nem kényes a fiatal; legénynél nyalkaságot, lánynál egészséget jelentett. A Sárközben "Általában véve illetlennek tartották, hogy a fiatalabb melegebben, vagy ugyanolyan melegen legyen öltözködve, mint az idősebbek, vagy különösen az öregek. Sokszor megesett, hogy különböző korabeliek összekerülvén, a fiatalabbak levetették nem illő gönczüket

. vagy ha erre nem figyeltek, az idősebbek szóltak rájuk; fiataloké lévén a