Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)
A viselet
tozását jól mutatja két különböző időből való esküvői kép: 52. és 54. ábra. A divat irányitása lassan átkerült a kevésbé tehetősek, a napszámosréteg kezébe. Egyre többen öltöztek "vékonyan", változott méretű szoknyákba és "lekötősbe" /61. ábra/. A "bokrosán öltözés" egyre inkább a nagygazdákra lett jellemző. Egy réteg az 1960-as években is ugy öltözködik: 90. ábra. De az 1950-es években már "totósnak mondják, ha valaki igen rövidre csináltatta a szoknyáját, vagy ha nagyon bokrosán öltözött volna fel." 4 ^ b/ A mell palástolása A magyar népviseletben kb. a csipőt hangsúlyozó törekvéssel egyidőben lépett fel a mell ellapositására irányuló, középkori eredetű törekvés. "A magyar paraszt nőknél ugyanis a nagy kebel szégyen, s régebben elszoritással mesterségesen is megakadályozták, hogy nagyon kifejlődjék." 4 ^ /Délszláv nemzetiségeink és szomszédaink viszont hangsúlyozzák a mellet./ A kapuvári viseletben nem túlzott mértékben, de határozottan megvan a mell ellapositása /82.ábra/. A melleses szoknya mellrészébe varrt "bögy"-re /64. ábra/ azt mondják, hogy "az a melltartó benne", de éppen lapositó hatást ér el, mert középen buggyos. Az "alsó purucokat" tudatosan azért viselik, "mer a mellet, mindent kicsint összeszoritytya." Szanyban is azt mondják a télen alsóként viselt "purucra", hogy "összeszoritotta meg melegítette" az embert. "Az öltözködési elvnek az a sajátossága, mely a csípőt széiesitse és a mellet hangsúly nélkül hagyja ... a csángók és székelyek kivételével minden magyar vidéken ... ismert. Tőlünk délre, keletre és északkeletre más a szokás; megegyezést határainktól északra, főleg azonban nyugatra találunk, ügy véljük, hogy e jelenségben nyugateurópai szokással találkozunk." 4 ^ 4
