Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A viselet

fehérneműt hetente váltják. Ilyesmit gyakrabban mosnak is. De a köznapi és a gyermekruha mosásából nem csinálnak nagy gondot. Pl. a fiuknak a festőgatya azért volt jó viselet, mert nem kellett mosni. "Két-három évbe egyszer kimosták; nyáron úgyis elment fürödni a gyerek, azzal kimosta." Csak kevés asszony "nem röstöllötte mosni" és adott fehér gyolcsgatyát gyerekeire. - Bizonyos ruhadarabokból, pl. "melleses szoknyából" csak kettő szokott lenni egy nőnek. Igy, ha mosnak: "egy a kerten, egy a testen." A féltett, drága "varrott kendőt" a leggazdagabbak nem maguk mosták, hanem rábizták olyan asszonyokra, akiknek specialitása volt a kendomosás, -vasalás. Ezt a ruhadarabot úgyis csak kétévente kellett mosni. Teknőben mosáskor szappant használtak. A századfordulón házilag is főztek szappant: disznóvágáskor adódó zsirhulladékból, faggyúból és lugkőből. Ujabban bolti a szappan. Hamulugot, mosószódát is használnak. Régebben a fehér holmit kékitették is bolti kékitővel, de az utóbbi évtizedekben már nem használnak kékitőt, mert úgyis "jók a mosóporok". A XX. sz. elejéig tiltott nap is volt a mosásra. "Újhold pénteken, mikor ujul a hold, akkor nem lehetett mosni meg meszelni, mer akkor sok balha lesz" - azt tartották. Keményités Emlékezet óta buza- vagy rizskeményitőt használtak /utóbbit az 1920-as évek óta/. ínségesebb időben burgonyából házilag is készitették. Bizonyára keményitik a XIX. sz. dereka óta a női ingvállat, és a régen divatos fehér fejkendők közül az ünnepieket. A XIX. sz. végén a sokszoknyás divat magával hozta az alsószoknyák keményitését is. A századforduló óta keményítenek már szinte minden könnyű anyagból készült, bő vagy fodros, különösen ünnepélyes női ruhadarabot, mindenféle fodrot és csipkét. A keményitőt kétféleképpen használták: nyersen és