Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

melyik nem bogárzott, azt meg se vették. A vásárban mindig végig simogatták a hátát, amelyik nem volt gümős, - olyan csomók voltak a bőre alatt, - azt meg se vették, mert az ilyen állat nem kinn a gulyában nevelkedett. Ismertem egy pásztort, annak a jószága sose bolondult meg bogárzáskor, csak ott állt az álláson, ott csomólyká- zott

. Nem tudom,mivel kötötte meg!" A gulyát az ítéletidő sokszor szétverte, ilyenkor talpon kellett lenni, különösen, ha éjszaka jött. Sok történet szól a jószág csodával határos összetartásáról,ugyancsak a szétfuttatásáról is. A hagyomány szerint voltak híres,nagy tudományú pásztorok, akik szét tudták futtatni a más gulyáját, a magokét pedig varázslatos erővel meg tudták kezesíteni. Kádár Gyula dévaványai gulyás beszélte el a következő történeteket a gulya megfuttatásáról, illetve összetartásáról: "Híres pásztor vót az öreg Gonda is.Az Aranylápot is ő törette fel Őriéinek 1800 tinóval.Vinkhájhoz szeretett vóna elállni, de annak vót gulyása.Akkor osztán Gonda megvadította a jószágot. Nem bírt vele a gulyás, mindig szítfutott, vígul is lemondott. Akkor osztán aszt monta Gonda, hogy ű megőrzi. Monta az uraságnak, hogy csak bátran eresszík ki a marhát a karámbul. De a nem akarta. - Számolják csak kifelé, semmivel se törődjenek. Úgy is lett: mint jámbor jószágok álltak az álláson. Nem szaladt szít! De megvót az öreg Gondának a titka. Birka bendőt ásott el a fődbe, de egy szalmaszálat kihagyott a fődbűl, azon jött ki a gőze, azt nem állta a gulya. Attúl szítszaladt! Amikor átvette a gulyát, kivette a szalmaszálat, azír nem ment szít. Öregsígire Daruszigeten lett tehenész, de az intéző elcsapta: - Menjen maga vén tehetetlen! - No, majd elválik, - morogta az öreg. Mégegyszer közibe ment a tfeheneknek, megigazgatta előttük a csutkát, oszt odébbállt. Attul kezdve az