Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

lábát /6. ábra/. Konok, rugós lovakat, ha már mindenből kifogytak, a pipával lehetett kezesiteni. A pipa hengeres fa közepére erősített spárgahurok, melyet a ló orra pittyire húztak, és csavarással szorítottak, mindaddig, míg a ló fájdalmában nem engedelmeskedett. Pipát az igazán jó lónevelŐk nem használtak /17. ábra/. 6. A huszár és tüzér lovak betanítás^ Az első világháborúig a hadsereg volt a fő piaca a magyar lótenyésztésnek. A magyar lovakért, a magyar vásárokra messzeföldről eljártak. Az állami ménesgazdaságok, a káptalanok birtokai főleg a honvédségnek és a közös hadseregnek termeltek, de igen sok jó ló került az alföldi mezővárosok vásáraira, melyeket a parasztok neveltek. Ugyancsak jó lónevelő hírében álltak a délborsodiak és a hevesiek, különösen a matyók. Sok hajdúsági és kunsági gazcia elmondta, hogy vásáraikra lejártak erről a vidékről és felvásárolták a fiatal csikókat, aztán mint remandakat adták el. De innen is feljártak az ottani vásárokra. Egy nádudvari gazda beszélte, hogy az ideszánt csikókat lefüggönyözték

, lefirhangolták

, hogy a légy ne csípje, mert kisebesedett és azon a helyen ragyás lett a szőre. Egy öreg madarasi juhász, aki még a közös hadseregben szolgált, a múlt század végére vonatkozóan mesélte; "Egyszer engem is elküldtek a káptalanba lovakért. Azt mondták, vigyünk matrócot is. Ebbe bújtattuk a lovakat a vagonba a hideg ellen. Hevedert is kellett vinni, ezzel kötöttük rájuk a matrócot. Tél volt. A szántódi pusztára mentünk. A lovak szabadon voltak a félszerben. Kötéllel fogta ki a csikós. Szilaj volt az. Két öreg ló közé fogták, úgy húzatták ki az állomásra." A huszárok és a tüzérek legtöbbször olyan három-négy éves remandakat, nyers-csikókat kaptak, amelyeket a kádernél