Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

nem körbe jár, hanem egyenesen meg fél karikában. A szárat úgy adja neki, ahogy kell, ekkor érzékelteti zabiával az akaratát. Egy órát megy így, azután be az istállóba. 6. nap Felnyergelik, felkantározzák loncsszár nélkül. Kivezetik, ráül a lovas segítségével. Körülmegy egyszer lépésben, aztán ügetésben. Az első pár métert vezetik, azután szabadon megy. Megfordítják, és jobbra is elvégzi ugyanezt. Az 5 kör után elmegy még egy félkört, aztán kilép a körből ás megy egyenesen. Egy óra múlva visszajön. Hajt minden oldalra, így tanítja a száját. Ettől fogva csak egy ember kell hozzá. Két nap még így lovagolja a tanítója, aztán átadja a gazdájának: az intézőnek, a gazdatisztnek vagy az uraságnak." A _£rád£s_koc_si_s ^sjnunkája A nagy földbirtokosoknál, ahol több fogata volt az uraságnak /tiszttartónak, gazdatisztnek stb./ ott több prádés kocsist tartottak. Prádés kocsisnak teremni kellett

. Az öreg kocsis vagy az ispán meglátta azt az üléséből, hogy ki arravaló. A kocsisnak becsülete volt. A gazdasági cselédeket, béreseket az ispán meg a béresgazda parancsolta. A prádés kocsissal már szőrmentében bánt, az bennfentes volt, hiszen kéz alatt szolgálta az uraságot. Betakarta a lábát, személyes szolgálatára állott. így bizalmasabb viszonyba került vele. A hosszú utakon csak szót váltottak, s ebből néha bizalmas viszony alakult ki. No meg azt is tudta, amit az asszonynak esetleg nem kellett tudni, hol, kinek melyik szép asszonynak a háza előtt volt a megálló. Avatott volt az éjszakai időtöltésekben is. Előtte "tisztában volt az uraság". A kocsis méltósággal viselte tisztét. Rátermettség mellett azért a kocsisságot is tanulni kellett. Egyik adatközlőm így beszélt erről: "Én 9 hónapig voltam rozvájter

. /A