Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

nesen a tanyára. Ha üzenetet akartak küldeni, akkor a nyereg alá tették; - No Ráró eredj! - ment a Ráró magától. 40 éves volt, amikor eladta. Nem akarta látni a pusztulását." Természetesen a jó hátasló betörésének is megvoltak a maga módszerei. Ezeket a lovakat is ugyanúgy loncsolták, mint a kocsiba valókat. 3-4 nap után homokzsákot vetettek a hátára. így is szokatták 4-5 napig. Aztán a nyereggel próbálkoztak. Közben a gazdája becézte, simogatta, lapogatta, így aztán bejáratás alatt megbarátkozott vele és megpróbálkozhatott a hátalással. Kengyel ilyenkor még nem volt a nyergen, nehogy bele akadjon a lába, ha netalán lependerítené. 4« A prádés-lovak betanítása, az uradalmi kocsisok élete és munkája £si_kóneyelé_s_ A csikót 7-8 hónapos korában választották el és szabad kifutójú karámba tették. Itt voltak egy hónapig, amig elszoktak az anyjuktól. Akkor már tavaszodott, jött a ménesre verés ideje. A leválasztás után a kanca tejének felét vagy negyedét ki kellett fejni az el só napokban naponta négyszer, azután 2 napig csak háromszor, majd 2 napig kétszer, végül a déli órán egyszer. így lassan elapasztott. A lótejet nem használták semmire, de ha volt szamárköhögő s gyerek, azzal megitatták. Meggyógyította. A pásztorok a kalapjukat lótejjel kenték, mert a lótej nagyon édes és zsíros, megkeményíti, esőállóvá teszi azt. Amikor a csikó elérte a hat hónapot, 5 pengőt kapott a kocsis, sodrott csikóért meg 10-et. /Sodrott csikónak a hideg és melegvér keresztezést nevezték./