Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

tán meghallotta, hol van. Jó volt ez különösen éjszaka, mert ha valamelyiken rajta volt a sárlás, megugrott, menni kellett utána. ősszel már a saját lovát dédelgette a csikós. Cséplés után abrakot adott a gazda, ebből bővebben juttatott a magáénak. A hátasra nyáron már jóformán rá se kellett ülni, tudta a ménes a járást. 2. Csikónevelés és betörés a ménesgazdaságokba

n A ménesgazdaságokban már tervszerű csikó- és lónevelés folyt. Módszereik kikísérletezettek, melyet részben az állatorvosok irányítottak. Mégis nem lesz haszontalan módszereiket áttekinteni. Egyrészt, mert sokat megőriztek a magyar lónevelés hagyományaiból, másrészt hatásuk kiterjedt a paraszti lónevelésre. A ménesgazdaságokban a fedeztetések zöme márciusban volt, de vékonyan elhúzódott júniusig. Ennek megfelelően az elletések február-márciusra estek. Arra törekedtek, hogy az elletés és a választás tömeges legyen. Mindig kézről fedeztettek, szabad fedeztetés nem volt. A csikók nagyobb része magától megtalálta a csecset, de sokat segíteni kellett néhány napig. Volt anya, amelyik bántotta a csikóját, az ilyet a strájfához kötötték. Amelyik ló csiklandós volt, azt szoktatni kellett a szoptatáshoz,annak a csecsét előre maszírozták. Ha az anyának sűrű teje volt, a csikó szájkosarat kapott. Ugyanis hasmenése lett, ha mindig az anyja alatt volt. Ilyen esetekben a csikót boxba zárták. A parasztok ezt kutricá

nak, vagy verőcének nevezték. Ez léccel elkerített helyet jelentett. Az anyát kilenc napig nem mozgatták, a parasztok már 3-4 napra kivezették, igázták. Ménesben az anya a csikót mindig magához hívta. A gyenge-fias kanca mindig a szélen legelt. Az anyja mellett magától rákapott a szálalásra

. Hathónapos korukban választották el a csikókat. Választáskor szabad istállóba vezették az anyjával, majd az anyját elkü-