H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

kai. Ha az odu alacsonyan vagy jól megközelíthető helyen állt, pl. könnyen elérhető, sürü ágak között, akkor a méhész egyedül is útnak indult, hogy ne kelljen a zsákmányon osztozkodnia. Ilyenkor a vödröt az ágak közé helyezte, ugy rakta bele a kiszedett lépet. Könnyen kivágták az odút akkor is, ha az csak másfél, két méter magasan volt. Ekkor a méhész felállt társa vállára, vagy kis állást ácsolt a lába alá. A magas, egyenes, vastagtörzsü fákra azonban csak létra, kampó vagy egyéb eszköz segítségével tudtak felmászni. Mivel hosszabb útra fáradságos és feltűnő lett volna létrát vinni, ilyenkor "vágtak egy nagy kampót, hogy megérte főtámasztanyi az ember", s azon kúszott föl az ügyesebb az odúhoz. Szükség esetén felhúzta azt, beleakasztotta egy magasabban lévő ágba, és ismét "fölcsimpaszkodott rajta".^ Máskor kivágtak egy hosszú, vékony fát, - aminek két oldalán végig voltak ágai legallyazták, hogy csak a csonkok maradjanak meg, s azt támasztották az odvas fához. Ennek az ágasfának Somogycsicsón gyámitó vagy iszteri , Berzencén üsztörgye , Oltárcon ösztöllő , Sandon isztergye , Szentliszlón ágócs a neve, de ismerték mindenütt«

áb Meg kell jegyeznem, hogy a gyámi- tót általában madárfészkek kirablására használták, s csak ritkábban bogaraszáskor . Legszívesebben olyan fából készítették, melynek vége kétfelé ágazik, s igy szilárdabban nekitámasztható a fatörzsnek. Az üs'ztörgyének vagy kampónak szánt fát előre kiszemelték, néha napokkal előbb le is vágták, hogy készenlétben legyen. Az előbbit használat után eldobták, de a kampót többnyire fennhagyták a fán, mert ha kiszáradt, már nem lehetett használni, elveszítette rugalmasságát. /2. ábra./ A 2. sz. ábrán bemutatott üsztörgye , kányaszó fa Berzencén készült 1950-ben.

37