H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)
őket. Volt, aki dohányfüstöt fujt a megfogott méhre, amely elkábulva csak lassan tudott repülni, s igy nem veszítette el szeme elől a pásztor. Az inkei Czipán György és barátja távcsővel, " kuk ker rel keresték a méheket. "Tizenhárom éves koromtól mindig foglalkoztunk vele - mondta -, még 50 éves koromban is, mert szerettük az erdőt." A méhkeresés azonban általában lépes mézzel, vagy mézes vizzel félig töltött üvegpohár, néha pedig ivókobak segítségével történt. Szoktak szinmézet is használni, de nagyon kellett vigyázni, hogy a méhek ne érezzék meg rajta az ember szagát. Csontos István 76 éves szentliszlói földműves igy mondta el, hogyan szokták a méhek odúját felkutatni: "... iíig az öreg Rákos Pista élt, avval szoktam elmenni az erdőre, ugy vasárnap reggelenkint, mikor a nap már fölkelt, aztán üvegpohárban vittünk mézet, aztán gyüttek már elejbénk a mihék, mikor már megérezték a szagát. Mikor egy-kettő már rászállt, akkor mentünk arra, ahonnét gyüttek. Akkor egy nagy levelet tettünk a pohár szájára, aztán megint elengedtünk egyet-kettőt. Aztán elszálltak és már gyüttek elejbénk a többiek, a társaik, hogy ezek már hazaértek. Aztán mikor a potrájából kifújja a mézet, akkor hivja a többit is, hogy gyertek, van itt kaja elég. Volt ugy, hogy ippeg a fa alatt találkozott az ember a mihével. Ha közel volt a fa, akkor nézett az ember, hogy merre megy, aztán kisérte. Aztán egyszer meglátta az odvas fát, hogy jártak kibe küllő az odúba." A méhkeresés efféle módjai gyakoriak voltak vidékünkön, de a néprajzi irodalom is - csaknem az ország egész területéről - megemlékezik róluk a XVIII. századtól. 22 Egy másik adatközlő szerint: "...19-ben vágták ki ezt a nagy erdőt itt, Bunyán... Az öreg, nagy erdő volt. Hát ementünk, vittünk magunkkal egy kabakot /ivókobak, tökből/ vagy egy övegpoharat teli mézzel meg kis fa-födővel, amin apró likak vótak. Most letettük, hogy a méhek megrakóggyanak. Mi meg addig megátunk, aztán vártuk, hogy elrepüj jenek,
