H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

köpüből kijönni, az egészet az övig meztelen tolvaj fejére borították.

68 1569-ben pedig Bártfán egy Mutter Anna nevű asszonyt a méhek elpusztításáért és a méz ellopásáért máglyán égettek el. 1648-ban a Vas megyei ostffyasszonyfai uradalom földesúri kastélyából egy jobbágyot, aki "ket kas mehet" ellopott, egy évi vasban töltendő rabságra Ítéltek, melyet pólcázással súlyosbítottak.

70 Kanizsa 1690-ben kezdődő protokollumában is találunk egy figyelemreméltó méhlopási ügyet közvetlenül a hódoltság utáni időből, 1690-ből. E szerint két paraszt panasszal fordult a városbiróhoz bizonyos Millaj Jurco ellen, mivel az két kasu&at ellopta a mezőről. A vádlott be is ismerte, hogy a méhkasokat hazavitte, de azzal mentegetőzött, hogy azt hitte, azok még a törököktől maradtak ott. A biró a kasokat visszaadatta a panaszosoknak, de büntetést nem rótt ki, mert elismerte a vádlott jóhiszeműségét.

71 Ez utóbbi esetből több következtetést vonhatunk le. Bizonyos, hogy a hódoltság utolsó éveiben mind a törökök, mind a magyarok tartottak méheket a mezőn, mert biró és panaszos egyaránt hitelt adott a vádlott érvelésének. Valószínű az is, hogy ezek a mezőn elhelyezett kasok nem voltak körülkerítve, szabadon álltak, sőt még tulaj donj eggyel sem látták el őket. Igy lehetett csak feltételezni a vádlott jóhiszeműségét. Mindez azt a későbbi megállapításunkat igazolja, hogy a lakosság igyekezett méhállományát a bevallás elől elrejteni, nehogy a dézsmálok és adószedők adóval terhelhessék meg. d./ Méhtenyésztés és méhészeti felszerelések A fentiek alapján érthető, hogy jobbágyságunk - de a polgárság is 72 a lehetőségekhez képest nagy gondot fordított a méhászkedésre, hisz igy aránylag kevés munka és pénz befektetésével értékes és tápláló élelemhez és jó keresethez