H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)
párhuzamosan, egymás felett helyezik el őket. Egyes régi méhészek ugyanis azt tartják, hogy a keresztalakban elhelyezett laptartók akadályozzák a szabályos sejtépitést. Általában ezért nem kedvelik sem az alacsony és igen széles kasokat /ilyen a 22. sz. ábrán bemutatott kas/, sem a túlságosan nagy méretűeket. Utóbbiakba, ha mégis használnák még őket, 3-4 laptartót is tesznek. Ha a méhekre szerencsés esztendő köszönt, és a kasokat korán beépítik /léppel/, szitakéreggel /54., 55. ábra/ vagy más módon megmagasitják őket, esetleg a felül nyitott kasra másikat helyeznek, hogy igy növeljék mózterüket. Erről azonban a termelés tárgyalásánál fogok részletesebben szólni. Végezetül megemlítem, hogy a szalmakasok a Dunántúlon általánosan ismertek, számos példány található belőlük csaknem minden vidéki múzeumban; igy Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kaposváron, Veszprémben, Pécsett, Székesfehérváron, Sopronban, Győrben stb. De kedvelték őket a Duna-Tisza közén is, és a századforduló óta mindjobban használják hazánk keleti részein is. Országos elterjedésüket tudomásom szerint a közelmúltban térképezte fel Boross Marietta, az Országos Néprajzi Múzeum tudományos kutatója. A kasos méhészkedés - amint már szóltam róla - megyénkben erősen hanyatlik. Jelenleg 100 család közül legfeljebb ötöt tartanak kasban,legkevesebbet a kanizsai,legtöbbet a lenti járásban. 6 ® Vidékünkön a méhészek nagy többségénél ezért nem is találunk egy-két kasnál többet, azokat is csak raj fogásra használják, ha éppen szükséges. Gyékénykas: Az adatközlők egy része szerint készítettek környékünkön valamikor gyékénykasokat is, de azok leirása nem megbízható. A Göcseji Múzeumban őriznek ugyan egy régi, gyékényből kötött kast, de származásáról keveset tudunk. Alakja csonkakuphoz hasonló, magassága 30.7 cm, alsó átmérője 32.5 cm. Böpnyilása az alján van. Két léptartó vessző áll benne
