H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

összefoglalja a régi méhlakások különféle fajtáit. Ezek szerinte: 1./ A faodn, 2./ a lemetszett és gyakran kivájt odu vagyis a tönk vagy köpü , 3./ a deszkától szegezett xöjaü , 4./ a szalmától, vesszőhói, gyékényből font "kas

", 5./ a dongából abroncsozott bödön és 6./ a keretes kaptár. Mivel azonban a néprajzi irodalomban a Györffy István illetve a Gönyey Sándor

3 által használt terminológia a megszokott bár ez sem egyértelmű - dolgozatomban az elnevezéseket illetően hozzájuk igazodom. Domonkos Ottó a XVIII-XIX» századi méhészeti irdk müveiben található móhlakás-neveket foglalja össze* és azt állapítja meg, hogy az odvas fából kivájt fatörzs és a deszkából készitett méhlakás neve általában kö pü - előbbi Erdélyben tőke - volt, a vesszőkasok neve Erdélyben kosá

r , az Összes kasfajták neve általában kas , elvétve kaptár vagy kosár . Vidékünkön az általuk felsorolt összes méhlakást ismerték, napjainkban azonban - mint már emiitettem - csak kettőnek van közülük jelentősége: a keretes kaptárnak és a kasnak. a/ A köpü, ill. "odu" Az erdei méhészkedés emlékeinek ismertetésekor beszámoltam már arról a fejlettebb eljárásról, amikor a megtalált méhcsaládot nem pusztítják el a méz elrablása érdekében, hanem a levágott köptit hazaszállítva, azt a termelés szolgálatába állítják. Az odúk megkereséséről, levágásáról, hazaszállításáról ós otthoni üzemeltetéséről általánosságban szóltam már. E helyütt néhány, muzeumunk gyűjteményébe tartozó, a bőségesebb méztermelés érdekében többé-kevésbé átalakitott odút szeretnék ismertetni.

5 Valószínű, hogy hasonló volt hozzájuk az a sok, rég nem használt köpü is, melyekről csak az adatközlők elbeszéléséből tudunk. 1. Változatlanul eredeti formájában maradt meg az o^