H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

kán és csak a méhcsalád elpusztítása árán szüretelhetik le. Az igy nyert méz ezenkívül - mivel barnás színű és szokatlan izü| - értékesítésre nem igen alkalmas. Be nincs szükség az odúkra rajoztatás végett sem, mert a mai méhészek szükség esetén mesterséges rajokat is tudnak nevelni. Nem váltak be végül az átalakitott, modernizált odúk sem, mert kezelésük nehézkes maradt, és kevesebb mézet nyertek belőlük, mint a keretes kaptárakból vagy a kasokból. d/ Az erdei méhek "befogásának" egyéb módjai A ház körüli méhállományt gyarapítani lehetett az oduból kiűzött méhcsalád befogása által is.

79 A méhkereső méhészek egy része ugyanis nem vitte haza odustől a méhcsaládot, hanem kasba "hajtotta" át. Erre azonban többnyire csak tavasszal és késő ősszel volt lehetőség, amikor az anya még vagy már nem petézett

, vagyis amikor nincs fiasitás

. A méhek ugyanis nem hagyják azt el. A berzencei Zsir Ferenc szerint "...Rajzáskor érdemes az odút kihajtani, mikor még nincs betelepitve, de ha már beépített, akkor nem, mert akkor már nem jön ki az anya. Próbálkoztam már kihajtani beépített odút, de nem sikerült..." Ha a méhész vadméhekre kivánt szert tenni, legelőször arról győződött meg, erősek, szorgalmasak-e a kiszemelt odúban tanyázó állatok, vagyis érdemes-e velük vesződni. Ennek érdekében néhány órán keresztül figyelte a család munkáját, s néha a méheket is megjelölte a már emiitett módokon, hogy meglássa, mennyit hordanak , gyűjtenek . Utána megvizsgálta, alkalmas-e a fa arra, hogy a családot kihajtsák belőle. Az igen vastag törzsű, több röpnyilással rendelkező odúból ugyanis a méhcsaládot nehezen lehet kiűzni. A vizsgálódás eredményekónt határozta el aztán, hogy milyen módszerrel fog munkához. A méhcsalád megszerzésének két módját ismerik vidé-