Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)

II. Lakás - Az egyes helyiségek szerepe és berendezése

tíTek, de ujabb divat maga az ágyhuzat megléte is. 80 éves asszonyoknak kelengyepárnái még egy "hajban"', külön felső huzat nélkül voltak. Skkor azonban ez az egy haj fekete vagy vörös, esetleg kékfestő volt. 2 század elején a dísságy szá­mára előbb kék vagy piros csíkos kelméből készítettek felső hajat, utóbb fehérből. Szegényebb helyeken, ahol nagy a család és kevés a fekvőhely, a díszágy alján egy rejtett fekvőhelyet, "burcsi­kot" szoktak kiképezni.A burcsikhoz a szalmazsákra két végé­nél egy-QgJ 40-50 cm magas bakot állítanak, ezek tetejét hosszában deszkával borítják s föléjük vetik meg a díszágyat. Nappal az ágytakaró fedi a fekvőhelyet, éjjelre pedig csak a takarót hajtják fel s a rejtekben két gyerek is elalhat. A nyoszolya magas lábakon állott, de sokszor még ma­gasítót /táglát vagy fadarabot/ is tettek a lábak alá, hogy elférjen alatt a hálóágyul szolgáló "kerekes dikó", a toló­ágy. Dikónak a kisméretű, alacsony ágyakat nevezik, me­lyek rövid lábainak végébe apró fakerekek vannak szerelve. A dikó tulajdonképpen kerekes lábakon álló nagy lapos, nyitott láda. Benne, a szalma felett szalmatakaró van, ezen felül lepedőül egy rongypokróc, .rongypokróc szolgál takaróul is. Fej aljul régi divat szerint egy keskeny hosszú szalmapárna szolgál. A dikó egyéb ágyiruhája, ha volna: tollas párna, esetleg dunna, a rendes hálóágyba van vetve. Az első ágy a szoba főhelyén rendesen nem szolgál alvóhelyül. Kirakata, bemutatója mintegy a háziasszony ágyi­ruha készletének: a sok díszes hajba húzott tollaspárna, a magasra feltornyozott dunnák mind a .gazdasszony szorgalmát, ügyességét, rendszeretetét hirdetik. 16 Megtisztelt vendég­nek kínálják csak hálóhelyülj a családtagok közül csupán a gyermekágyas fiatalasszony kedvéért bontják meg. A szoba bútorzatához különböző kiállítású s ennek megfelelően, eltérő szerepű és rangú székek tartoznak. A díszágy előtt 2-3-4 keményfából faragott szék is szokott

Next

/
Thumbnails
Contents