Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)

Történeti adatok - népi iratok - Boross Marietta: Mezőgazdasági munkásszerződések Nyugat-Dunántúlról

kezelő tiszt által megadott kepesor távolságra: a tarlót tisztán felgereblyézni s a kotrást összekötni s a kepesorba rakni* Bzen aratási s az időjárás által szükségelt esetleges ismételt szárogatási és betakarodási munkák és az asztagra­kás rendes elvégzéséért a munkások ugy az őszi, mint a tava­szi gabonából cséplés után számítva a 12-dik azaz tizenket­tedik szemrészt kapják. Ha a gabonát valami elemi csapás érné, jogukban áll a munkásoknak válasz tani, hogy a fenti 12-dik részért vállal­ják-e az aratást vagy m. holdankint 40 negyven kg. szemért. Szen két föltétel közötti választás azután együttesen kőte­lező az összes aratni vállalt gabonára, aratás közben azon változtatni nem lehet. 2. Tartoznak alulirott munkások az uradalom kívánsá­ga szerint az összes gabona félék és takarmánymagvak elcsép­lését végezni, az elcsépelt mag beszállításához, magtárba vagy padlásra való felszállításához az ellenőrző mérésekhez a szükséges gyalogmunkát elvégezni, a kazlakat a tiszt uta­sítása szerint összerakni és egyszer a tiszt kívánsága sze­rint megigazítani, mely tiszta és rendes munkájukért az el­csépelt mag 3 azaz három %-át kapják. Jogában áll az urada­lomnak a meg nem felelő munkást a cséplésből kizárni. 3. Tartoznak az uradalom által kijelölt takarmányré­pa mennyiséget m. holdankint 90 kg. búzáért kiszedni, meg­tisztogatni, lelevelezni, a kupacokat répalevéllel jól leta­karni, szükség esetén leföldelni. 4. Tartoznak a tengeri törést a lófogu tengerinél 100 kg.-int 1.5 kg. búzáért, a korai bánkuti tengerinél pe­dig 1.8 kg búzáért végezni, a letört tengerit padlásra, vagy góréba felhordani s a górét a tiszt kívánsága szerint meg­rakni. 5. Tartoznak a tengeri szárat a.holdankint 3*20 fil­lérért tőből levágni, maguk által készített kőtélbe bekötni, az elhullott szárakat összeszedni s a felkötött szárat kupa-

Next

/
Thumbnails
Contents