Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)

Történeti adatok - népi iratok - Boross Marietta: Mezőgazdasági munkásszerződések Nyugat-Dunántúlról

8. / A gazdaság a munkásokat egész Ihászin tartózko­dásuk tartama alatt élelmezni köteles* A gazdaság ezen cél­ból ad fejenként és naponkét 70 dkg kenyérlisztet, 30 dkg főzőlisztet, 3 dkg zsírt, 7 dkg hust, 4 dkrg sót, 11 dkrg babot, 50 kg burgonyát, fejenként ős havonként 1 liter ece­tet és 20 fillér füszerpénzt. A főzéshez szükséges edényeket valamint rőzsét a gazdaság adja, 9. / A szakácsnő ugyanannyi fizetést kap mint a fér­fimunkás /kapás/ a kisegitő lány pedig ugyanannyit mint a női munkás. 10«/ A cséplés befejezte után a gazdaságnak jogában áll a munkásokat, vagy azok egy részét elbocsájtani. A visz­szatartott munkások kötelesek a gazdasági munkákat a 6.pont­ban felsorolt napi munkabérért továbbra is végezni addig a­mig a gazdaság azt kívánja, de legkésőbben a répaszedés meg­kezdéséig. Jogában áll a gazdaságnak a cséplés után elbocsá­tott munkásoktól tetszés szerinti számú munkást a répaszedés megkezdése előtt is visszahívni, gazdasági munkákra ós mun­kavállalkozó köteles a gazdaság hívására a megfelelő számú munkást három nap alatt munkába állítani ugyancsak a 6.pont­ban meghatározott három illetve kettő kg. buza napi munkabér mellett. - Harminc munkáson aluli számnál azonban csak egy szakácsné szükségeltetik. 11. / A munkavállalkozó köteles a répaszedéshez har­minc munkást hívásra munkába állitani. A répaszedés,fejelés, elvermelés felrakás és vasúti kocsiba rakás munkájáért a gazdaság fizet minden kiszedett magyar hold répa után 90 kg búzát. A répaszedés és szállítás ideje alatt a gazdaság a munkásokat élelmezi. A szakácsnő ezen időre a munkások átlag fizetésének megfelelő keresményt kap. 12. /A munkások keresményéből a cséplés befejezte után ötven métermázsa búzát a gazdaság visszatart annak biz­tosítására, hogy az őszi munkákra pontosan megjelenjenek és azt a répaszedéssel és szállítással együtt pontosan elvégé-

Next

/
Thumbnails
Contents