Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)
Puskás László: Idő jóslás a mohácsi sokácok körében
szövődött össze, Nem kevésbé érdekes a M Diókalendárium M sem. Bőved-este /december 24./, mielőtt még az éjféli misére indalnának,a gazdasszony lapos cseréptálba vagy edénybe, félig hamut /régebben fahamut/ önt és azt elsimitja. Az esti vacsoránál előételként használt diók közül hat egészséges, szép nagy szemet kiválaszt, éles késsel illeszkedésük mentén pontosan félbe vágja. Belét a családnak adja, vagy pedig az is az asztalra kerül az ünnepi morzsába. A tizenkét féldióhéjba vizet önt, majd egyenként beleállitja őket a hamuval telt edénybe. /Az első dióhéj mellé jelet tesz./ Közben ügyel arra, hogy a dió héja ne legyen nedves és berakáskor ne csepegjen ki a viz. Miután igy előkészítette, az egészet a szobába viszi be, ahol az ünnepi teritővel takart asztalra helyezi le. Ezután a család az éjféli misére indul, ami rendszerint 1 és 1/2, 2 óra felé ér véget. Ezt rövidebb-hosszabb megbeszélés követi a templom előtti kőkockás-füves térségen. Miután hazaérkeztek, egymás után emelik fel a dióhéjakat és nézik meg, hogy nedves-e a helyük? A diók sorszáma az újév hónapjait jelenti /l. = január, 2. = február, 3. » március, és igy tovább/. Amelyik dióhéj alatt viztócsa áll vagy nedves a hamu, az annak megfelelő hónapban eső lesz. /A nedvesség nagysága arányos az eső tömegével./ Túloldali táblázat az 1964-65. évi évforduló adatait tartalmazza SALG-A ISTVÁMÉ 56 éves sokác adatközlőmtől. Megjegyzések gyűjtés közben: 35 szokások - mint már emiitettem, - csak az öregek körében élnek már, főleg vallásos, hivő családoknál. A jóslásokat nem jegyzik fel, nem rögzitik. Tagy visszaemlékeznek rá, vagy nem. - Kevesen tudják megindokolni, legtöbben csak megszokásból csinálják. Régi jelentőségót elvesztette} hatása ma csak kis csoportokat érint.
