Cs. Pócs Éva: Zagyvarékos néphite (Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 3-4. szám; Budapest, 1964)

Közlekedés 969 "A halott hajából nyírtak. Ha valaki bosszús volt valakire akkor azt a hajat rátették a rud végire. Akkor aztán akármit csinált a kocsis, sehova se ment a ló. Fődhő verte magát. Kénytelenek voltak a vágóhidra vinni. Tolt olyan, hogy másik kocsiba fogták be, oszt ment, de volt olyan is, hogy sehogyan se ment. Sárt huggyozott, fujt, prüszkölt,de menni sehova sem ment." 970 "Mondta édesapám, hogy az a Török Laci bácsi olyan ember volt, hogy ha mentek a lovak valahova, és ő azt mondta, hogy innen nem birsz továbbmenni, csak ha én akarom, akkor nem birtak továbbmenni." 971 "őreganyám meg olyan asszony volt, lakodalomba voltak a györgyei szőlőbe, a Jegesbe, aztán azt mondta, hogy ne jöjjenek haza, csak reggel. Öregapám meg azt mondta, hogy neki jönnie kell, mert szántani megy. Ha édesapám felült a kocsira, mindig lepattogott az istrángja, nem haladtak semmire, ügy, hogy mire beértek a jegesből, mán feljött rájuk a nap, pedig egykor indultak el. Mondta öreganyám: Látod, mondtam, hogy ne induljunk, csak reggel. Most akar a lakodalomba töltötted volna az időt, akár itt töltötted, mindegy." 972 "No még aztán ez huszonnégybe volt, ez nagyon jut eszembe. A szentgyörgyi kőut mellett kaszálgattak szénát az én családjaim az árokba. És kimentünk gyűjteni korán reggel, de kocsit kért az én uram, hogy egyszerre hazajöjjön a mi részünk. De annyira késő lett ránk, hogy ugy fél tizenkettő körül értünk a malom elejbe. A kocsisok voltak odafel a kocsin, akik hajtották a lovat. Mink neg, a villások, gyüttunk gyalog. Az én férjem gyött elő, az első kocsival. Tan ott egy feszület, annak az irányába, a mi lovunk elkezdett horkolni,megállt, nem ment a teremtőnek sehova. Akkor az én férjem szólt, hogy gyere hé, azt mondja, előre, nem tudom mi van, nem megy a ló semerre. Az üdő csillagos idő volt, nem volt nagyon sötét. Hát mikor én előrementem, akkor