Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)

Sárosi Bálint: Népi hangszerek

vagy citárásból. Dadát tömegcikként üzletben vagy vásáron nan árultak. Ha nem maga a játékos készítette, akkor kézból vette vagy kapta olyantól, akinek rendszerint csak egy dudája volt /as eladott hangszer helyett ujat készített magának/. A dudásnak a műkedvelő furulyások és citerások tömegével szemben megkülönböztetett rangja volt} félhívatásos zenésznek számított, akinek játékát időnként meg is fizették. Ez a tömegen kissé kívülálló jellege, valamint hangszerének különleges formája és hangja - ami nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek fantáziáját is megindíthatta - bizonyára nagyban elősegítette a dudással és hangszerével kapcsolatos hiedelmek kialakulását. 71. Bartók 1910 táján est írja: "Valószínű, hogy a duda nem rég még egész Magyarországon nagy szerepet játszott /mint még régebben egész Európában/. Most már valószínűleg csak a magyarságnak Komáromtól Egerig terjedő határhelységeiben és Szentes tájékán van meg."^ Későbbi kutatások állapján hozzátehetjük Bartók szavaihoz, hogy Szentes tájékába Szeged környéke is beleértendő,ezenkívül az ország más vidékein is akadt még abban az időben szórványosan egy-két dudás - főleg a Dunántúlon. Erdélyben - amint ezt Kodály is később megállapítja - "Apaffi fejedelem kedvenc hangszere annyira divatját múlta, hogy magyar dudásról 1900 óta nem is lehetett hallani".

18 A duda kettős sípjának megfelelő hangszer már a magyarok letelepedése előtt is előfordult Magyarország területén. Erről tanúskodik az 1933-ban megtalált jánoshidai lelet; darucsontbői készült kettős síp maradványa, ami a 711. vagy YIII. századból, az avaroktól származik. A legkorábbi magyarországi dudaábrázolás a 17. századból való, egy Corvin-kodex keretdíszén található. Ugyanebből a korból Mátyás király budai palotájából származó, dudást ábrázoló kályhacsempe is maradt fenn. Dudasző kiséri Dózsa György kivégzését is, amint ezt Tanrinns István Stau-